Játékosértékelés: West Ham 3-2 Manchester United
Lássuk a West Ham United elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: Egyik bekapott gólról se tehetett, emellett pedig óriásit hárított Carroll helyzeténél, amikor az angol egy-az-egyben vezethette rá a labdát. Ezúttal õ se tudta kihúzta a sárból a csapat szekerét. 7

Antonio Valencia: Ezúttal nem láthattuk tõle azt a teljesítményt, amiért megérthetõ, miért õ kap helyet a védelem jobboldalán. Rengeteg helyet hagyott az ellenfél támadóinak az oldalán, ez pedig visszaütött a csapat számára. 5
Chris Smalling: Nem volt könnyû dolga a bizonytalankodó Blind mellett, de nem az õ hibája, hogy ennyire gyenge volt a csapat a pontrúgások levédekezésénél. 6
Daley Blind: Mintha nem pihenõn lett volna, hanem éppen ellenkezõleg, az elmúlt több mint egy hétben mindennap játszott volna. Fáradtnak és összeszedetlennek tûnt, az elsõ gól ráadásul balszerencséjére rajta pattant meg, és a harmadiknál is õ maradt le. 5
Marcos Rojo: Visszakerült a védelem baloldalára, ez pedig visszahozta a korábbi gyenge teljesítményét. Támadásban semmit se tudott hozzátenni a játékhoz, védekezésben pedig könnyen megfutották. 5
Morgan Schneiderlin: Nagyon gyengén játszott. Az elsõ gól elõtt õ veszítette el az asszisztot adó embert, és nem találta a helyét egy mellette lévõ védekezõ felfogású játékos nélkül. Jogos volt a félidei lecserélése. 4
Ander Herrera: Sajnos egyáltalán nem tudott olyan lendületet vinni a csapat játékába, mint az FA-kupa újrajátszás alkalmával, nem volt elõremutató a játékában. 4
Wayne Rooney: Ezúttal nagyon nem jöttek a jó passzai, sokat hibázott, emellett pedig lassította is a csapat támadójátékát. 4
Juan Mata: Az elsõ félidõben gyakorlatilag momentuma nem volt. A fordulás után remek gólpasszt adott Martialnak, de ennél sokkal több kell tõle, és nem csak ezen a meccsen, általában véve. 5
Anthony Martial: A fény az alagút végén. Úgy tûnt az elsõ pillanatokban, hogy a múlt heti kihagyás megviseli, aztán a második játékrészben két gólt tudott szerezni. 8

Marcus Rashford: Martial egyenlítõgóljában benne volt, de ezen kívül csak másodpercnyi felvillanásai voltak. Elég jól leszedték az ellenfél védõi a pályáról. 5
Cserék:
Michael Carrick: Nyugalmat hozott a középpályára. 6
Jesse Lingard: Kevés ideje volt a bizonyításra.
Adnan Januzaj: Kevés ideje volt a bizonyításra.
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló