Ismét negyedéves rekordbevétel
Rekordnak számító, 123.4 millió fontos harmadik üzleti negyedévi bevételt jelentett be a mai napon a Manchester United, kiegyensúlyozatlan pályán nyújtott teljesítményük ellenére.
A január 1. és március 31. között eltelt három hónapban az elõzõ üzleti év hasonló idõszakához képest 29.9 százalékos növekedést ért el az angol rekordbajnok, amely nagyban a kereskedelmi bevételek 37.7 százalékal 65.8 millió fontra emelkedésével van összefügésben.
Ennek értelmében a 2016-os üzleti évre vonatkozóan a mágikusnak számító 500 millió fontos bevételi határt átlépve 500-510 millió font közötti bevétel jelezhetõ elõ, pedig a csapat nagy eséllyel lemarad a Bajnokok Ligája indulást jelentõ helyekrõl.
A harmadi üzleti negyedév során a Vörös Ördögök öt új szponzori megállapodásra tettek szert, mint például a Gulf Oil Internationallal és a 20th Century Foxszal kötött partnerség.
"Az idei szezon pontosan megmutatja azt, miért is a Premier League a világ legnépszerûbb sportágának legnépszerûbb bajnoksága" - áll a klub ügyvezetõ-igazgatója, Ed Woodward hivatalos közleményében.
"Amikor visszatekintünk az idei szezonunkra, nagy örömmel tölthet el minket, hogy egy újabb nagyszerû, és tehetséges fiatal generáció elõretörése, amely ismételten alátámasztja az utánpótlásnevelésben lefektetett munkánk sikerét."
"Már nagyon várjuk a május 21-i FA-kupa döntõt, és remélhetõleg a trófea elhódításával ismételten a sorozat, holtversenyben, legsikeresebb csapatává válhatunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló