Mourinho egyeztetni fog Jones jövõjérõl
A Vörös Ördögök újdonsült menedzsere találkozót kért a sokoldalú játékostól jövõjének megtárgyalása okán, miután az elõzõ szezonban csak hétszer tudott kezdõként pályára lépni.
A 24 éves bekk 2015-ben hosszabbította meg négy évvel szerzõdését az Old Traffordon. Azonban balszerencse sorozata okán, amely keretében sérülés sérülést, illetve betegséget követett, emellett pedig Daley Blind lett a csapat elsõ számú jelöltje a belsõ védõ poszton Chris Smalling mellett, csak hét alkalommal tudott kezdõ lenni az elõzõ szezonban Louis van Gaal irányítása alatt.
Szabadságából visszatérve Mourinho szeretne leülni Jonesszal, hogy átbeszéljék, a középhátvéd miként tud illeszkedni jövõbeli terveibe Manchesterben az elkövetkezendõ szezonokban.

Bár a portugál szándékairól nincsenek hivatalos információk, a Goal klubhoz közeli értesülései szerint Mourinho legfõbb motivációja az lehet a találkozó összehívásában, hogy biztosítsa Jonest, fontos szereplõje a csapat keretének.
Mióta 19 évesen megérkezett Manchesterbe, Jones sokoldalúságával vívott ki magának népszerûséget szakmai és szurkolói körökben. Annak ellenére, hogy alapvetõen középsõvédõ, a védelem jobboldalán, és középsõ középpályásként is kiválóan megállta már a helyét, sokodalúsága pedig növelheti annak esélyét, hogy Mourinho megtalálja majd helyét a csapatban.
Azáltal, hogy olyan pletykák keringenek, miszerint Blinddel közli majd Mourinho, hogy nem képezi tervei részét, Jones esélyei még úgy is növekedhetnek a csapatban maradásra, hogy a nyári átigazolási szezon elsõ lépéseként már United játékosnak mondhatja magát Eric Bailly, akit nem éppen aprópénznek számító 30 millió fontért szerzõdtettek a Villarrealtól.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló