Forbes: A United a legértékesebb brit klub
A Forbes magazin listájából kiderült, a Manchester United a legértékesebb brit klub. A lap ötvenes listájába csak öt Premier League csapat jutott be.
Összesített eredmény alapján a Vörös Ördögök ötödik helyen végeztek azok után, hogy 2011-ben és a 2012-ben még az élen álltak. Ez az elsõ alkalom, hogy az élen nem egy focicsapat zárt, miután három évnyi elsõ helyet követõen a Real Madrid idén lecsúszott a második pozícióba.
Az elsõ az NFL-ben szereplõ Dallas Cowboys lett. A texasi klub 3,04 milliárd fontot ér, a Real 2,78 milliárdot, míg a harmadik a nagy riválisa, a Barcelona épp csak lemaradva 2,7 milliárd fontos értékével.

A második legértékesebb brit klub az Arsenal lett, ám a londoni klub így is csak a 23. helyre ért be - 13 hellyel jobb ez, mint tavaly - a maga 1,54 milliárd fontos értékével.
A Liverpool a 41. helyen szerénykedik (1,18 milliárd font), míg a Chelsea az egyedüli, amelyik rontott tavalyi helyéhez képest, ezzel visszaesett a 36. pozícióba (1,23 milliárd font).
A Man City fellépett a 28. helyre az 1,46 milliárdos összegével, így ez a klub az egyike azon öt PL-csapatnak, mely bekerült a Top 50-be. Érdekesség, hogy az elsõ ötvenben csak nyolc labdarúgó klub szerepel.
A két spanyol és az öt angol gárda mellett még a Bayern München kapott helyet a listában mint futballklub, ám a bajorok kicsúsztak a Top 10-bõl, csak a 12. helyre voltak jók.
A tíz legértékesebb klub a Forbes magazin listája alapján:
1. Dallas Cowboys - £3.04 milliárd - NFL
2. Real Madrid - £2.78 milliárd - Labdarúgás
3. Barcelona - £2.7 milliárd - Labdarúgás
4. New York Yankees - £2.59 milliárd - MLB
5. Manchester United - £2.53 milliárd - Labdarúgás
6. New England Patriots - £2.43 milliárd - NFL
7. New York Knicks - £2.28 milliárd - NBA
8. Washington Redskins - £2.17 milliárd - NFL
9. New York Giants - £2.13 milliárd - NFL
10. Los Angeles Lakers - £2.05 milliárd - NBA
10. San Francisco 49ers - £2.05 milliárd - NFL
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 10 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 11 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 12 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ