Az ügynöki pénz miatt megrekedt a Pogba-ügy
A Sky információja szerint az ügynöknek járó pénz körüli huzavona miatt megrekedt Paul Pogba átigazolásának tárgyalása.
Korábbi hírek szerint a francia középpályás már elõrehaladott tárgyalásokat folytatott a manchesteri klubbal, hogy visszatérjen az Old Traffordra, amit négy éve elhagyott.
Míg a személyi feltételekrõl sikerült megegyezni, az ügynöknek járó sikerdíjról nem, mert úgy tûnik, hogy a klub nem hajlandó kifizetni Mino Raiolának a 20 millió eurós összeget.
Ez pedig megakadályozhatja azt, hogy Jose Mourinhónak sikerüljön megszereznie negyedik nyári igazolását azelõtt, hogy megkezdené elsõ manchesteri szezonját.

Valentina Fass riporter a Sky Sports News HQ-nak elmondta: "Paul Pogba igen elõrehaladott tárgyalásokat folytatott a Manchester Uniteddel. Úgy tûnik, a játékos és a klub között létrejött a megállapodás, melynek értelmében évi 13 millió eurós bért, plusz 7 milliós egyéb prémiumot kellene fizetnie a Manchesternek Pogba felé. A fõ probléma az, hogy a klubok az ügynöknek járó összegrõl vitáznak."
"Maga az ügynök Miamiben van a játékossal. Pogba jelenleg nyaralását tölti és augusztus elején kellene visszatérnie a Juventus csapatához. Raiola elutazott az amerikai nagyvárosba, hogy megvitassák a továbbiakat, hiszen a neki járó sikerdíj elég nagy, 20 millió eurós tétel."
"Amirõl dönteniük kell az az, ki fizesse meg a sikerdíjat, hiszen a Juventus semmiképp nem szeretne akkora összeget átutalni Raiolának. A Manchester United sem akar kifizetni 20 millió eurót az ügynöknek, hiszen neki 110 millió eurót kellene kifizetnie a játékosért.
Mourinho ezen a nyáron már határozott lépéseket tett az átigazolási piacon, hiszen megszerezte Eric Bailly-t, Zlatan Ibrahimovic-ot és Henrikh Mkhitaryant is. A Pogba-ügy azonban a vártnál tovább húzódik és a United menedzsere más lehetõség felé is tud fordulni, ha szükséges. Egyik alternatívaként a PSG francia középpályása, Blaise Matuidi neve merült fel.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |