Jones ambíciói a szezonra
Phil Jonest az Arsenal és a Stoke City is kerülgeti, a Manchester United védõje azonban szeretné megkezdeni a bizonyítást José Mourinho irányítása alatt.
Jones a Vörös Ördögök idei három tétmérkõzésének mindegyik meccsnapi keretébõl kimaradt, amelyet követõen a Stoke City, és a rivális Arsenal is érdeklõdött a játékos megszerzését illetõen.
A 24 éves bekk, aki öt éve csatlakozott a Unitedhez, január 2. óta nem léphetett pályára tétmérkõzésen a felnõtt csapatban, mostanra azonban szeretne már túllendülni sérülései okozta problémáin.
"Voltak hullámhegyeim és hullámvölgyeim" - kezdte a JD Footballnak.
"Jól sikerült a kezdés a klubnál, az pedig maga az álom volt, hogy a második itt töltött évemben bajnokok tudtunk lenni. Részt vehettem a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is, több mint 100 mérkõzésen szerepeltem a Unitedben, ami összességében nem annyi, mint amennyit szerettem volna, de remélhetõleg még sokkal tudom gyarapítani ezt a számot."
"Nem futballozhattam túlzottan sokat az elõzõ szezonban, úgyhogy fontos számomra az, hogy fitt maradjak, és lendületet vegyek a szezon kezdetén. Jó edzettségi állapotban kell lennem, és erõsnek kell maradnom. Mindig úgy kezdem a szezonokat, hogy meghatározok magamnak ilyen-olyan célokat, hogy ezt meg azt akarom elérni."
"Ebben a szezonban csak játszani szeretnék, és élvezni a futballt, mérkõzéseken szerepelni és mindenek elõtt valamit nyerni. Remélhetõleg ez sikerülni fog."

Azt rebesgetik, hogy a nyári átigazolási szezon vége elõtt mindenképpen az Álmok Színházába kívánják csábítani a Southampton portugál Eb-gyõztes játékosát, José Fontet, amely értelmében Jones csak ötödik számú választás lenne Manchesterben a középhátvéd posztján.
Eric Bailly, Daley Blind és Chris Smalling ugyanis egyértelmûen Jones elõtt foglal helyet a védelem tengelyében bevethetõ játékosok között, aki pozitívan nyilatkozott a Mourinhoval való közös munkáról.
"Amikor egy új menedzser érkezik egy csapat élére, természetes, hogy különbözõ elvárásai, mentalitása, edzéstechnikája van, és még persze sorolhatnám" - tette hozzá.
"De eddig minden nagyon jó."
"Élvezetesek az együtt töltött napok, és megfigyelhetõ némi felfrissülés a környezetünkben. Szerintem az idõ elõrehaladtával egyre jobban fogjuk érteni, miként kíván minket játszatni, bizonyos pozíciókban mit vár el emberektõl, és jobban megfogjuk ismerni, ahogy õ is minket."
"Remélhetõleg mindannyiunknak sikerül vele remek kapcsolatot és egy jó csapatot kiépíteni, ami sikeres szezont eredményez majd számunkra."
Jones az elõzõ szezonban csak hét alkalommal jutott szóhoz kezdõként, a Blackburntõl való 2011-es leigazolása óta átlagosan 28 mérkõzésen lépett pályára a felnõtt csapatban egy szezonban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló