Mitchell szerencséjének megfordulásában bízik
Demi Mitchell reményei szerint megfordul szerencséje a Manchester Unitednél, valamint bízik benne, hogy hozzá tud tenni a csapat támadójátékához, kezdve a City elleni Premier League 2 összecsapással az Etihadban.
A korábbi U17-es angol válogatott játékos visszatért a korábbi, hosszúra nyúló sérülése után és õ lõtte a gyõztes gólt a Vörös Ördögök ezidáig egyetlen gyõztes mérkõzésén a Leicester City ellen múlt hónapban. Mitchell egyre erõsebbnek és magabiztosnak érezve magát elhatározta, idén leteszi névjegyét a tartalék csapatban.
"Bekerültem a tartalékok közé, de utána bokasérülést szenvedtem és meg kellett, hogy mûtsenek" - mondta az élénk támadó az MUTV-nek. "Próbáltam mindent ugyanonnan folytatni, de ez nem sikerült. Nem igazán éreztem magam ugyanannak a játékosnak és hónapokig távol kellett lennem. Azonban jó felkészülés áll mögöttem, és bizakodom, hogy sikerül visszatérnem a formámhoz."
"Azt hittem, hogy amikor visszatérek, minden olyan lesz, mint elõtte, de fáradt voltam és nem éreztem magam olyan erõsnek. Egy ideig eltartott, amíg újra megtaláltam önmagam. A sérülés újra bekövetkezett egy év múlva, de a háttérbõl megkapom a támogatást."
"Nehéz idõk voltak és nem igazán tudtam, hogyan kezeljem ezt egészen addig, míg vissza nem tértem a pályára. Ismét megsérültem és akkor úgy véltem, hogy sérülékeny vagyok, de aztán rájöttem, hogy ez csak a rossz szerencsének köszönhetõ. Újra erõsnek érzem magam és a bokám is teljesen rendben van."

A 19 éves játékos tagja volt annak az U17-es angol válogatottnak, mely megnyerte a számukra kiírt Európa-bajnokságot 2014-ben, és bárhol is játszik, képes megállni a helyét.
"Személy szerint úgy gondolom, a szélen vagyok képes a legjobb teljesítményre" - tette hozzá Mitchell. "A jobb szélt részesítem inkább elõnyben, hiszen úgy be tudok törni, cselezni, lõni. Nemrég azonban a bal oldalon vetettek be és ott is jól éreztem magam."
"Pár játékos távozott a posztomról, mint James Weir és Andreas Pereira (kölcsönben), szóval úgy vélem ez egy lehetõség számomra, hogy betörjek a tartalékcsapatba, bebetonozzam a helyem, megpróbáljak fejlõdni és segíteni a csapatot. Remélhetõleg szerzek majd pár találatot és a csapat is belelendül majd, mert támadásban jelenleg nincs elég lehetõségünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |