Jones örül a visszatérésnek

A Manchester United védõje, Phil Jones nem tudta leplezni örömét, miután a Swansea City ellen 3-1-re megnyert mérkõzésen megtörténhetett régóta várt visszatérése.


A középhátvéd - aki legutóbb január elején, egy szintén a Hattyúk ellen hazai pályán megnyert meccsen játszhatott - a kezdõcsapatban kapott helyet a Liberty Stadiumban, a védelem tengelyében pedig nagyon jól állta a sarat.

 

A mérkõzést követõen Jones beszélt "rémálomszerû" oldalvonal mellett töltött idõszakáról, de elmondása szerint most már csak arra koncentrál, hogy bizonyítson José Mourinhonak és visszaszerezze helyét a kezdõcsapatban.

 

"Örültem, hogy kezdõként léphettem pályára" - kezdte Jones a MUTV-nek.

 

"Keményen dolgoztam, hogy odáig jussak, ahol most tartok, nagyon nehéz hónapokon vagyok túl. Látni a társakat játszani, miközben én nem lehetek közöttük, nagyon nehéz volt, de a mai nagyon jó érzés volt számomra."

 

"Egy rémálom volt. Nagyon nehéz volt számomra, de csak annyit tehettem, hogy elnyomom magamban ezeket az érzéseket és soha nem adom fel. A mai nap egy példa erre; nagyon keményen dolgoztam azért, hogy visszatérhessek és egy ilyen mérkõzésen játszhassak, mint ez volt. Ez az, amit szeretek csinálni. Én csak szeretnék a lehetõ legtöbb mérkõzésen pályára lépni, és ha a menedzser úgy látja, hogy megfelelõ erõnléti állapotban vagyok és jó munkát végzek, akkor örömmel fogok újra pályára lépni."

 

 

Amikor arról kérdezték, érezte-e hatásait a hosszan tartó sérüléseinek, Jones így felelt:

"Igen, különösen a vége felé! Ilyenkor a vádlik begörcsölnek vagy a térdizom befeszülhet, de nagyszerû volt, hogy újabb horzsolásokat és zúzódásokat érezhettem a lábamon. Nagyszerû lesz egy kicsit fáradtan felébredni holnap reggel és visszaemlékezni erre az érzésre."

 

José Mourinho legénysége magabiztos sikert aratott Dél-Walesben, köszönhetõen Paul Pogba távoli bombájának, illetve Zlatan Ibrahimovic duplájának.

 

Jones szerint a Vörös Ördögök szezonbeli egyik leglenyûgözõbb teljesítményének lehettünk szemtanúi tegnap, de hiszi, hogy nagyon fontos lesz számukra az, hogy a válogatott szünetet követõen ugyanott folytassák, ahol most abbahagyták.

 

"Támadásban ez volt az egyik legjobb teljesítményünk a szezonban" - tette hozzá.

 

"Helyzetet-helyzetre dolgoztunk ki, és a játékunknak köszönhetõen nagyon kinyíltak. Az emberek azt fogják mondani, hogy a Swansea egy kiesés ellen harcoló csapat, de higgyék el, nem könnyû itt játszani. Sokszor volt már rá alkalmam és egyik se volt sétagalopp."

 

"Szükségünk van rá, hogy sorozatban játsszuk az ilyen meccseket, mert a Fenerbahce ellen nem teljesítettünk jól, ezt mi is tudjuk. Azt követõen gyorsan magunkba kellett néznünk, a menedzsertõl a szakmai stábon át egészen a játékosokig - ma újult erõvel fogtunk hozzá a meccshez, és továbbra is ugyanilyen lendülettel fogunk harcolni. Ha ezt sikerül elérnünk, az eredmények is jönni fognak."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!