Mata-blogja: Két fontos idegenbeli mérkõzés következik
A szezon alatt minden hétfõn új blogbejegyzéssel jelentkezik Mata, melyben a héten történtekrõl ír. A mai posztban a Zorya Luhansk és a Tottenham elleni sikerek szolgáltatják a témát.
Üdv mindenkinek,
A hét nagyon gyorsan eltelt. Ez megszokott, ha pár napon belül több mérkõzést is játszol, és még jobban az, miután hosszú utunk volt Odesszába. Mint jól tudod, legyõztük a Zorya csapatát Ukrajnában, helyet szereztünk magunknak az Európa-liga kieséses szakaszába, miután ez volt a célunk. Nagyon komolyan vesszük ezt a sorozatot, és remélhetõleg továbbra is elõre tartunk, és 2017-et úgy indítjuk, hogy még minden sorozatban versenyben leszünk.
Ez egy pozitív hét volt két gyõzelemmel. Mint ahogy azt mondtam neked itt egy héttel ezelõtt, erre van szükségük a csapatoknak, hogy magabiztossá váljanak, és érezni azt, hogy a munkánk végre gyümölcsöt terem. A Tottenham egy nagyon versenyképes együttes, idáig mindössze egyetlen egyszer szenvedtek vereséget a Premier League-ben, amely a most vasárnapi, Old Traffordon aratott gyõzelmünket még értékesebbé teszi.
Most sorozatban két idegenbeli mérkõzés áll elõttünk, szóval nincs idõ ünnepelni. Mostantól már a Crystal Palace elleni mérkõzésre készülünk fel, hogy meghosszabbítsuk jó szériánkat. A Selhurst Parkban mindig nehéz megszerezni a három pontot, és ez a The Hawthorns-ra is igaz. Mindkét mérkõzés nehéz lesz. A Crystal Palace próbál eltávolodni a kiesõzónától, és a West Brom idén egy szilárd csapat képét festi, nem könnyû õket legyõzni, de továbbra is jól kell dolgoznunk, hogy közelíteni tudjunk a tabella éléhez.
Spanyolországban ezen a hétvégén a másodosztályban Zaragoza - Oviedo mérkõzést rendeztek. Ander Herrera és én napokat beszéltünk arrról - ezek a csapatok mindkettõnk számára nagyon különlegesek -, hogy milyen eredmény születhet. Végül a Zaragoza 2-1-re nyert, de igazán remélem, hogy mindkét csapat a feljutásért fog küzdeni a szezon végéhez közeledve.
Legyen szép hetetek, és köszönöm a támogatásotokat!
Ölel,
Juan.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |