Beharangozó: Manchester United - Chelsea
Jose Mourinho korábbi csapata látogat vasárnap az Old Traffordra.
A portugál szakembernek egyelõre nem sok babér termett ebben a szezonban korábbi csapata ellen, hiszen októberben a bajnokságban 4-0-val, majd márciusban az FA-kupában 1-0-val küldte haza ellenfelét a londoni gárda a Stamfordról.
Az októberi mérkõzés volt az utolsó olyan bajnoki, amin a Vörös Ördögök vereséget szenvedtek, azóta már 21 forduló telt el úgy, hogy legalább egy pontra jók voltak Ibráék. Remélhetõleg nem épp a Chelsea fogja lezárni ezt a szép sorozatot, ami egyébként az öt legerõsebb európai bajnokságban játszó csapatok közül a leghosszabb veretlenségi sorozat.
Akik hiányozhatnak:
United: Smalling(térd), Jones(lábujj), Mata(lágyék), Rooney(boka - talán bevethetõ)
Chelsea: -
Érdekességek:
Mostanában jól megy a Chelsea-nek a United ellen, hiszen legutóbbi 12 összecsapásuk közül egyet sem vesztett el a londoni alakulat.
Legutóbbi 37 hazai mérkõzése közül csak egyet vesztett el a manchesteri csapat. 24 gyõzelem és 12 döntetlen volt még a vereség mellett.
A londoni kékeknek van a legjobb idegenbeli rekordjuk a PL-ben, összesen 36 pontot szereztek eddig.
Ibrahimovic 18 gólban volt benne legutóbbi 17 PL-meccse alatt. 13 gólt szerzett és 5 gólpasszot osztott ki.
A Chelsea egymás után 9 meccsen kapott gólt. Ennél hosszabb sorozata 1996-ban volt, akkor 13 egymást követõ mérkõzést játszott le úgy, hogy mindig kapott gólt.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 176 meccs, 72 United siker, 53 döntetlen, 51 Chelsea siker, 278-216-os gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 49 meccs, 13 manchesteri gyõzelem, 19 döntetlen, 17 Chelsea siker, 66-59-es gólarány a Chelsea javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
2011-12 United-Chelsea 3-1
2012-13 United-Chelsea 0-1
2013-14 United-Chelsea 0-0
2014-15 United-Chelsea 1-1
2015-16 United-Chelsea 0-0
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
United: D GY D D GY
Chelsea: GY GY V GY GY
A két csapat legeredményesebb játékosai a szezonban:
United: Ibrahimovic 28 gól(17 PL), Mata 10 gól(6 PL), Mkhitaryan 9 gól(4 PL), Rashford 8 gól(4 PL), Pogba 7 gól(4 PL), Martial 7 gól(3 PL)
Chelsea: Costa 18 gól(17 PL), Hazard 14 gól(14 PL), Pedro 11 gól(7 PL), Willian 8 gól(6 PL)
Premier League, 33. forduló
Manchester United(5.) - Chelsea(1.)
Old Trafford, 2017.04.16. 17:00
Játékvezetõ: Robert Madley
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Valencia, Bailly, Rojo, Shaw - Carrick, Herrera, Pogba - Mkhitaryan, Martial - Ibrahimovic
Chelsea: Courtois - Luiz, Azpilicueta, Cahill - Moses, Matic, Kante, Alonso - Pedro, Hazard - Costa
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-0
A találkozót a FanaticsTV-n és a SpílerTV-n ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló