Mourinho óvatos védõpárosát kritizálja
José Mourinho ismételten kritikával illette Phil Jonest és Chris Smallingot, amiért "óvatosak" sérülésbõl való felépülésükkel, ám elmondása szerint ettõl függetlenül a duónak van jövõje az Old Traffordon.
Smalling térd-, Jones pedig lábfej sérülés miatt kihagyni kényszerült a Manchester United legutóbbi hét mérkõzését, vasárnap Mourinho pedig arra sarkallta õket, legyenek "bátrak" és kapják össze magukat csütörtökre, a Manchester City elleni városi derbire.
Azonban a páros egyik tagjának se sikerült idõre olyan állapotba kerülnie, hogy játékra jelentkezhessenek, így valószínûleg Eric Bailly mellett ismételten Daley Blind lép majd pályára kezdõként a Vörös Ördögök védelmének tengelyében.
Egész õsszel élénk beszédtémát szolgáltatott, hogy Mourinho hazájából, a Benficából szerzõdtetné a svéd Victor Lindeloföt, Jones és Smalling hosszabb felépülési ideje kapcsán nyilvánosságra hozott frusztrációja pedig azt eredményezte, hogy a sajtóban elkezdték megkérdõjelezni jövõjüket, és a nyáron egyikük, vagy akár mindkettejük helyett új ember érkezését vizionálták a védelembe.

Amikor arról kérdezték, az angol válogatott párosnak van-e jövõje Manchesterben, és így a következõ szezonban is a kezei alatt játszhatnak-e, Mourinho így felelt:
"Természetesen van. De azt remélem, hogy már ebben a szezonban is játszhatnak."
"Ez nem csak róluk szól. Az az õket körülvevõ filozófiáról és mentalitásról is árulkodik. Óvatosság. Óvatosság. Óvatosság. Nagyon óvatos a hozzáállásuk."
"Ez egy jellemzõ, a munkafilozófiájuk. Ennyirõl van szó."
Amikor azzal kapcsolatban kérdezték, manapság mennyire elvárható, hogy játékosai esetében minél kevesebb ideig fordulhasson elõ az, hogy nem bevethetõek, így felelt:
"Professzionális játékosoknál, a legmagasabb szinten? Nagyon is!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló