Morata-ügy: Perez tagad
Florentino Perez, a Real Madrid elnöke megerõsítette, klubja nem áll tárgyalásban a Manchester Uniteddel Alvaro Morata átigazolásával kapcsolatban.
Spanyol lapok arról írtak, hogy Juanma Lopez, Morata ügynöke megbeszéléseket folyatott a Bernabeuban a csatár távozásával kapcsolatban.
Lopez az elõzõ hónapban arról tett említést, hogy a királyi gárda elutasította az AC Milan ajánlatát Moratáért, akiért klubja 80 millió eurót akar.
"Úgy vélem, nem tárgyalunk a Manchester Uniteddel, ami nem jelenti azt, hogy nincs olyan ember a környezetében, akik ezt teszik, hiszen ez normális" - nyilatkozta Perez az El Primer Palo rádiónak.
"Olvastam, hogy megállapodásra jutottunk nem is tudom hány millió euróért cserébe, de ez nem igaz."
A Real Madrid korábbi menedzsere, Vicente del Bosque, aki a spanyol válogatottat is irányította, úgy véli, nagy kár lenne, ha Morata távozna a spanyol fociból, bár a játékos számára elõnyös is lehetne egy váltás.
"A legfontosabb Morata számára, hogy minél több mérkõzése legyen, de azt gondolom, nagyon jó helyen van a Realnál" - mondta Del Bosque az AS-nek.
"Kár lenne, ha távozna, de a labdarúgásunkat mindig gazdagította, ha játékosok külföldre mentek és játszottak. Nem lenne gond a válogatott számára, bár a spanyol foci egy nagyszerû játékost veszítene."
Morata a United elsõ számú csatárcélpontjává vált azután, hogy Zlatan Ibrahimovic komoly sérüléssel bajlódott, az Atletico Madrid pedig nem igazolhat a nyáron, ami miatt Antoine Griezmann nem mozdítható a madridiaktól.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló