Mourinho ígérete a Galaxy elleni meccs elõtt

José Mourinho minden játékosának egy félidõt tervez adni a magyar idõ szerint vasárnap hajnali LA Galaxy elleni mérkõzésen, ami az Aon által támogatott 2017-es amerikai túra elsõ összecsapása lesz.


A Vörösök fõnöke az MUTV-nek beszélt pénteken az összeállításról, illetve arról, hogy jól alakult a túra elsõ hete. A játékosok már 9 órányi edzésmunkát tudhatnak maguk mögött a UCLA kiváló körülményei között. A menedzser a United elsõ elõszezonbeli megmérettetésérõl is beszélt.


“Mindenkinek 45 perc jut” - monda el az MUTV-nek. “Elhoztuk [Demetri] Mitchellt és Scott McTominay-t is, tartalékként sérülés esetére, de jelenleg mindenki készen áll a játékra. Két különbözõ csapatot fogok játszatni, minden játékosnak 45 perc jut, folytatva a munkát amit eddig végeztek – eddig kilenc órát dolgoztak, holnapra ez már kilenc óra és negyvenöt perc lesz.”


Arra a kérdésre, hogy lenyûgözték-e a játékosok edzésen, Mourinho a következõ választ adta. “Nem, mert tudom, hogy kik õk. Nem lep meg, hogy keményen dolgoznak, folyton azt mondom, az egyik legjobb társaság akivel dolgoztam. Jó emberek, profik és jó barátok is. Szeretnek edzeni és egymással lógni. Szóval nem lepõdtem meg.”


“Az elsõ három nap nagyon nehéz volt, mert napi kétszer edzettünk, három nap alatt összesen 9 órányi nagyon megerõltetõ munkát végeztünk. Most egy kicsit enyhébbre vettük, hogy versenyképesek legyünk – ezért is vagyunk itt, hogy versengjünk az ellenfelekkel” - folytatta Mourinho. “Örömteli amerikai csapatok ellen játszani, mert szezon közben vannak, sok meccsel a lábukban, úgyhogy nehéz lesz felvenni a ritmust ellenük, de ez jó nekünk.”

 


A United fõnöke az új igazolásokról és sikeres beilleszkedésükrõl is ejtett pár szót.


“Szerencsések, hogy itt lehetnek, szerencsések, hogy egy ilyen jó közösség tagjai lehetnek. Nagyon könnyû beilleszkedniük. Romelu már szinte angol, Lindelöf pedig tökéletesen beszél angolul, ami segít. Rájuk nézek és nem is új fiúkként gondolok rájuk, mert nagyon hamar beilleszkedtek” - foglalta össze a menedzser.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!