Mata blogja: boldog vagyok a 200. bajnoki mérkőzésem miatt
Ahogy az elmúlt szezonokban megszokhattuk, ha hétfő, akkor Mata gondolatai sem maradhatnak el az elmúlt hét történéseiről. Ismét egy remek győzelem, mely egyben a spanyol számára egy mérföldkő is pályafutásában.
Üdv Mindenkinek!
Egy újabb remek hét van a hátunk mögött, mellyel egyben le is zártuk szeptembert egy döntetlennel és hat győzelemmel. A számok pedig igazolják azt, hogy a munka, amit a csapattal végzünk eredményes. A következő kihívás pedig az, hogy ezt a szintet fenn kell tartanunk az elkövetkező hónapok során annak érdekében, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. A játékosok tele vannak önbizalommal és ez látszik a pályán mutatott teljesítményen is.
Szombaton legyőztük a Crystal Palace csapatát, mely mérkőzésen sikerült megszereznem első gólomat a szezonban, melyre mindössze három percet kellett csupán várnom, hála Marcusnak, aki nagyszerűen adta be a labdát, melyet sikerült remekül eltalálnom és a kapuba juttatnom.
A gólszerzés mindig fontos számomra, bár nem vagyok csatár, azért remélem, hogy a szezonban még több góllal is tudom segíteni a csapatot. A hamar megszerzett vezetés sokat segített nekünk. Nem pihentünk sokat a hosszú moszkvai út után, ám a csapat megmutatta, hogy mire képes nagy terhelés közepedte is. A megszerzett három pontnak köszönhetően pedig továbbra is nyomás alatt tartjuk a City-t. Ez volt a 200. Premier League mérkőzésem és nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértem, de természetesen még többet akarok. Játszani akarok, amennyit csak lehet és beérni Gareth Barry-t.
A moszkvai győzelem is nagyon fontos volt. A győzelmek önbizalmat adnak nekünk. A mérkőzés közel sem volt olyan egyszerű, mint ahogy az látszik a számok alapján. Tudjuk, hogy a CSZKA stadionjából nem könnyű győzelemmel távozni, így mégtöbbet jelent a megszerzett három pont, főleg, hogy legközelebb a Benfica ellen kell megmutatnunk, mire vagyunk képesek. Nehéz mérkőzés lesz.
Most két hét szünet következik a válogatott mérkőzések miatt, lesz időnk alaposan felkészülni az októberre, amely kemény mérkőzéseket tartogat számunkra.
Szép hetet Nektek!
Ölel mindenkit,
Juan
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló