Smalling: Kevesen tudnak csak megállítani minket
Csak kevés csapat lesz képes arra a szezon során, hogy megakadályozza a góllövésben a Manchester Unitedet, állítja Chris Smalling.
A Premier League 2. helyéről várhatja a szombat délutáni Huddersfield Town elleni bajnokit a United, miután a bajnokság első nyolc fordulójából hat mérkőzést megnyertek, így két pont hátránnyal követik a listavezető Manchester Cityt.
Mindazonáltal José Mourinho csapatát heves kritikával illették a múlt szombati, Liverpool elleni rangadón látott játékstílusuk miatt, és ebben a szezonban először az Anfield Roadon nem tudtak gólt szerezni a Vörös Ördögök.
Ennek ellenére Smalling védelmébe vette csapata konzervatív taktikáját, amelyet a Mersey-partiak ellen láthattunk tőlük.
"Mindenki láthatja, hogy milyen támadóink vannak, de emellett nekik is kell védekezniük, például amikor a Liverpool nyomás alatt tart minket" - kezdte a Soccer Saturdaynek.
"De mi jól összetartottunk. Tudjuk, hogy ha megvannak a helyzeteink, amik gyakrabban fordulnak elő, mint nem, emellett pedig képesek vagyunk kapott gól nélkül vagy nagyon jó védekezéssel lehozni egy mérkőzést, akkor 10 alkalomból kilencszer megnyerjük a mérkőzést, mert nem sokan képesek megállítani minket a gólszerzésben."
"Gyakrabban fordul elő, mint nem, hogy mi vagyunk az a csapat, amely támad és vezetést szerez, mert általában nálunk van a labda, és szisztematikusan passzolgatva kitudjuk játszani az ellenfelünket."
"Gyakrabban történik meg az is, hogy amikor vezetést szerzünk, és az ellenfelünk kitámad, nem mi kapunk gólt, hanem megszerezzük a második, vagy akár a harmadik és negyedik gólunkat is. Az utolsó 20 percben több csapatot is így győztünk le nagy arányban."
"Viszont a feladat mindig előttünk tornyosul, hogy ezeket a csapatokat előbb megtörjük."
A Huddersfield Town védelmének ma délután egy emberre mindenképpen kiemelten oda kell figyelnie, ugyanis Romelu Lukaku, aki bár nem tudott a Liverpool hálójába betalálni, jelenleg vezeti a Premier League góllövőlistáját 7 találatával.
"Egy kicsit olyan, mint Zlatan Ibrahimovic. Vele is olyan a játékunk, hogy egy magas, erős csatárra játsszuk fel a labdákat, ő pedig azokat kegyetlen formában vagdossa a kapuba. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy nálunk játszik ő és Zlatan is, amikor majd visszatérhet" - tette hozzá Smalling.
"Ő olyan játékos, aki szeret befutni a védők mögé, szeret játékban lenni. Mindig azt érzékelteti velünk, hogy be kell játszanunk a szabad területekre neki a labdát, mert ilyen helyzetekben sokkal esélyesebb arra, hogy megverje a védőjét, minthogy elvegyék tőle a labdát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Huddersfield Town - Manchester United
Premier League 9. forduló ÉLŐ