Herrera csalódott

A Manchester United középpályása, Ander Herrera elmondása szerint a csapatból mindenki ki fogja elemezni a Huddersfield Town ellen 2-1-re elszenvedett vereséget, és a John Smith's Stadiumban történtek mögé fognak nézni.


A Vörös Ördögök nem tudták felvenni a versenyt a hazaiak lelkesedésével, különösen az első félidőben, és nem tudták már helyreállítani két gólos hátrányukat, annak ellenére se, hogy a félidőben csereként beálló Marcus Rashford fejes gólja révén szépíteni is tudtak. A csapat teljesítményére az előző szezon év játékosának választott játékos szerint nincs mentség, a fájó vereséget pedig belülről ki kell vizsgálniuk.

 

Miután a Manchester City 3-0-ra legyőzte a Burnley együttesét, így a United lépéshátrányba került városi riválisával szemben a bajnoki tabellán azáltal, hogy szombaton délután tudásuk alatt teljesítettek. José Mourinho mérkőzés után adott nyilatkozatában osztotta Herrera azon véleményét, hogy a csapat hozzáállásában keresendő a vereség oka, de tanítványainak nincs sok ideje a lamentálásra, ugyanis kedden már a Ligakupában lesz jelenésük a Swansea City vendégeként, míg a hétvégén a Tottenham Hotspur látogat majd hozzájuk az Old Traffordra.

 

"Nagyon nehéz nap volt, mert nagy esélyünk lett volna arra, hogy folytassuk a győztes mérkőzések sorát" - kezdte Herrera a MUTV-nek.

 

"De nem így tettünk. Ők sokkal agresszívebbek voltak az első félidőben és nagyobb szenvedéllyel játszottak az első félidő első 30-35 percében."

 

"Ezt követően visszajöttünk a mérkőzésbe és megpróbáltuk a szélekről feltörni a védelmüket. Rengeteg beadással próbálkoztunk, de ha egy ilyen szenvedélyes csapattal szemben két gólos hátrányban vagy, akkor nem könnyű kiegyenlíteni. De most ki kell elemeznünk a vereségünk okát. Nem kaphatunk olyan gólokat és nem veszíthetünk olyan párharcokat, mint amilyeneket az első 30-35 percben sikerült, mert ez a Premier League, ahol nincs sétagalopp."

 

"Házon belül kell ezeket az elemzéseket elvégeznünk, nem hiszem, hogy itt lenne az ideje annak, hogy itt beszéljünk erről. Magunk között kell beszélnünk erről, de ami történt az megtörtént. Sokkal jobban akarták a győzelmet, mint mi az első 30 percben."

 

 

Herrera úgy érzi, a United játékában benne lehetett volna egy késői egyenlítés, annak ellenére, hogy az egész mérkőzésen képtelenek voltak legjobb tudásuk szerint játszani a nagy szélben és a heves esőzésben.

 

"Volt egy helyzetem fejjel és az utolsó pillanatokban Chris Smallingnak is volt nagy lehetősége, de egy ilyen szenvedélyes csapat ellen, amelyet a közönség is egy emberként támogat, nem könnyű feltörni a reteszt" - tette hozzá.

 

"Megérdemelték a győzelmet. Nem tettünk meg eleget a három pont megszerzéséhez, de azt se kell gondolnunk, hogy most minden elveszett, mert még rengeteg mérkőzés áll előttünk. Most két kőkemény mérkőzés vár ránk a Premier League-ben, és az ember soha nem tudhatja, lehet, hogy mindegyiket megnyeri, de az is előfordulhat hogy mindegyiken veszít."

 

"Ilyenkor az ember minél gyorsabban újra játszani akar, hogy bizonyíthasson és pontosan ez fog történni kedden a Swansea City ellen."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!