Mata: Előre kell tekintenünk
Most is, mint minden héten, Juan Mata blogbejegyzéssel jelentkezik. A spanyol 'maestro' beszél a Huddersfield elleni vereségről és az elkövetkezendő mérkőzésekről, a Swansea és a Tottenham ellen....
Üdv mindenkinek,
Nektek írni egy vereség után elég szokatlan ebben a szezonban, ez igaz. Nagyon pozitív eredményeket tudtunk felmutatni, de ezen a hétvégén nem játszottunk jól és pont nélkül jöttünk haza. Tudtuk, hogy ez a pillanat előbb, vagy utóbb el fog jönni, habár ez egy olyan dolog, amit természetesen sosem akartunk. Itt az idő, hogy tanuljunk a hibáinkból és menjünk tovább, ahogy szoktunk azért, hogy megmutassuk együtt a csapat összetartó erejét, amire a legnagyobb szükségünk van most, amikor nem mennek olyan jól a dolgok. A nyári Európai Szuperkupa vereség óta nagyon jól teljesítettünk mindenféle ellenfél ellen. Szombaton a Huddersfield jobban játszotta ki a kártyáit, mint mi és elvitték a három pontot. Most annyit tehetünk, hogy gratulálunk nekik és megyünk tovább. Ez nem egy sprint, hanem egy maraton, aminek messze még a vége.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a meccs előtt győztünk Lisszabonban. Egy nagyon jó formában lévő Benficát győztünk le, akik tapasztaltak a Bajnokok Ligájában. A tabella első helye kilenc ponttal önbizalmat ad és megmutatja, hogy jók vagyunk sok szempontból is. Magától értetődő, hogy az elkövetkezendő mérkőzések nagy odafigyelést kívánnak, a különböző versenysorozatok eredményei attól függnek majd, hogy tudjuk őket kombinálni.
Ezen a héten is van két mérkőzésünk. Kedden folytatjuk a Carabao Cup-ban. A Swansea ellen játszunk majd a Liberty Stadiumban, szóval ez egy nehéz játék lesz. De mi vagyunk a címvédők és mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobbat nyújtsuk és tovább menjünk.

Van egy másik nagy mérkőzés is a jövő héten, ez a Tottenham ellen lesz. Visszatérünk az Old Traffordra, három mérkőzés után ez egy nagyon fontos meccs lesz. Ők az egyik legerősebbek a top csapatok közül és az a kulcs, hogy megmutassuk nekik az erényeinket, amiről már két hónapja beszélünk.
Most itt hagylak Titeket. Remélem jövő hétfőn pozitív hírekről beszélhetünk majd. Ahogy már mondtam, itt az idő, hogy megmutassuk, a szombati botlás csak ideiglenes és maradunk azon az úton, amit a szezon elején elkezdtünk.
Minden jót,
Juan Mata
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Juan Mata
Ligakupa
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló