Manchester United 2-0 Benfica
A United továbbra is hibátlan a BL-ben, ezúttal a Benficát győzte le hazai környezetben.
A meglepettség legapróbb jelét sem lehetett látni a portugálokon, akik labdabirtoklásban és helyzetek számában is ellenfelük fölé nőttek a félidő első felében. Samaris és Goncalves is próbálkozott, de De Gea a helyén volt és nagyszerűen hárított.
A vendégek fölénye ellenére is a United állt közelebb a gólhoz, hiszen Martial a 14. percben büntetőt végezhetett el, ám jobb alsóba tartó labdáját Svilar szögletre tolta. Nem volt jó büntető!
Hazaiak közül a francia szélső nagyon sokat vállalt, de rengeteg hibás döntést hozott, míg Lukaku alig jutott labdához, így a manchesteri támadógépezet igencsak akadozott. Ennek egyik eredménye volt az is, hogy Mourinho egy idő után néhány percre megcserélte Lingardot és Matát a pályán.
Szinte már úgy tűnt, hogy gólnélküli első 45 percet látunk, amikor Lukaku átadása után Matic lőtt 28 méterről, lapos próbálkozása a kapufa tövéről visszapattant, de épp Svilar hátára, majd onnan a hálóba. A fiatal kapusnak nincs szerencséje a Vörös Ördögökkel.

Fordulás után kellett egy kis idő, mire a csapatok bemelegedtek; először Mata lőtt, majd Martial cselezgetett, de a francia szélső megint túl sok cselbe bonyolódott.
A túloldalon Jimenez lövését fogta De Gea, majd Goncalves távoli bombáját szedte ki a bal felsőből.
A félidő felénél Bailly akart Smallinghoz passzolni, de nagyon pocsék kivitelezés lett belőle, Jimenez lecsapott a játékszerre, de az utolsó pillanatban az angol védő menteni tudott, megmentve csapatát a góltól.
Próbálkozott a United is, Lukaku is egyre többet játszott, de leginkább mezőnyben mutatott hasznos játéka jött elő ezen a napon.
Mourinho lecserélte Martialt, helyére Rashford érkezett, aki gyorsan össze is hozott egy tizenegyest, amit Blind lőtt kegyetlenül a kapuba, 2-0 a Unitednek!

A 88. percben Salvio fejese emelte meg a hazai drukkerek pulzusszámát, ám De Gea gyorsan lecsillapította azt.
A Vörös Ördögök 4 meccs után 12 ponttal állnak a tabella élén, hat ponttal megelőzve a második helyen álló bázelieket.
Bajnokok Ligája, A-csoport
Manchester United 2-0 Benfica
Old Trafford, 2017.10.31. 20:45
Játékvezető: Gediminas Mazeika (LTU)
United: De Gea - Darmian, Bailly, Smalling, Blind - Matic, McTominay - Mata(Herrera 67.), Lingard(Mkhitaryan 46.), Martial(Rashford 75.) - Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Shaw, Lindelof, Young
Benfica: Svilar; Douglas, Jardel, Dias, Grimaldo(Eliseu 64.); Pizzi(Jonas 78.), Fejsa, Samaris; Salvio, Jimenez(Seferovic 74.), Goncalves
Nem használt cserék: Cesar, Lopez, Cervi, Zivkovic
Gólszerző: Svilar 45' (öngól), Blind 78' (11-es)
Sárga lap: Lingard, Bailly illetve Dias, Salvio, Samaris
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |