Lingard: Rashfordnak határ a csillagos ég
Jesse Lingard szerint Manchester Unitedbeli és válogatottbeli csapattársa, Marcus Rashford pályafutását hamarosan egyéni elismerések is színesíteni fogják.
A két játékos olyan különleges estére készülhet a Wembleyben, amely nem mindennapos, ugyanis az angol válogatott színeiben ma este Brazíliával mérkőzhetnek meg, a Vörös Ördögök két saját nevelésű játékosa pedig ég a vágytól, hogy bizonyíthasson Gareth Southgate-nek a Háromoroszlánosok idei utolsó megmérettetésén.
Lingard az Inside Unitednek adott interjújában több téma mellett hosszasan beszélt a nemrég 20. születésnapját betöltő Marcus Rashfordról, akivel kapcsolatban nehezen tudta véka alá rejteni elismerését.
"Szerintem ha ugyanígy folytatja, ahogy most játszik, akkor az egyéni elismerések is megtalálják hamarosan" - kezdte Lingard a két szezonnal ezelőtt üstökösként berobbant társáról.
"Gólt szerez, gólpasszt ad, folyamatosan ott van abban a csapatban, amelyben mindig is szeretett volna, úgyhogy biztosra vehetjük, hogy a díjak se fogják elkerülni."
"Hatalmasat fejlődött. Amikor először láthattuk a felnőtt csapat színpadán, akkor még egy kicsi, sovány srác volt! Azóta sokat ért, tapasztalatokat gyűjtött, emellett pedig erősebb és gyorsabb is lett."
"Szerintem csak meg kell néznünk a lövési erősségét, a technikáját, a góljait és az asszisztjait - sokoldalú játékossá avanzsált. Ha ugyanígy folytatni tudja a fejlődését és tanul a tapasztalataiból, akkor nem kérdéses, hogy igazi klasszis játékos válhat belőle."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Jesse Lingard
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló