Giggs a tartalékoknak segít
Ryan Giggs segít a Manchester United tartalékcsapatának abban, hogy minél jobban sikerüljön felkészülni a Premier League International Cup sorozat mérkőzéseire.
A Vörös Ördögök a Swansea elleni, 2-1-es sikerrel záródó meccsel kezdték meg a csoportkört, Giggs pedig megosztotta ismereteit Ricky Sbragia srácaival annak érdekében, hogy megpróbálja segíteni őket a kitűzött cél elérésében.
James Wilson - aki Giggs ideiglenes menedzseri időszakában bemutatkozhatott a felnőttek között még 2014-ben - szerezte mindkét találatot a Hattyúk ellen, ám ezután kevésbé ismerős ellenfelek következnek majd a csapat számára a Bilbao és a Celtic személyében.
Az előző szezonban a csapat a csoport élén végzett, megelőzve a Middlesbrough-t, a Sparta Prague-t és a Villarrealt, majd a kieséses szakaszban a későbbi győztes FC Porto búcsúztatta a manchesteri alakulatot.
"Az elmúlt héten velünk volt Giggsy, hogy a Premier League International Cupról beszélgessünk" - nyilatkozta Joe Riley az MUTV-nek. "Más csapatokkal fogunk játszani, így mások lehetnek a felkészülések és maga a játék is."
"A felkészülés része annak, ahogyan nekimegyünk egy meccsnek, ahogyan a pályán kezelünk bizonyos dolgokat, hiszen lehet taktikus meccs, vagy épp inkább fizikális. Fel kell készülnünk mindenre, ami szembe jön velünk."
"Néhány hete Ryan eljött hozzánk, elmesélte, mit nyert a klubbal, emlékeztetett az európai focira meg ilyenekre, ami nagyon jó volt" - nyilatkozta ezt már Callum Gribbin. "Micsoda játékos volt, micsoda pályafutása volt - mindig meg kell hallgatni az ilyen játékosokat."
"Látni ilyen játékosokat és edzőket, őrületes dolog" - mondta DJ Buffonge. "Olyanokat, mint Nicky Butt, vagy először látni Ryan Giggs-et. Nagyon kedves és támogató volt, jó tanácsot adott nekem. Azt érzem, a klub körül találkozhatok Butty-val, Giggsy-vel és tanácsot kérhetek tőlük."
"Noha Ryan nincs ott edzéseken, tudom, hogy bármikor szentel időt rám és segít nekem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló