FC Basel 1-0 Manchester United

A második félidőben nagy akarással focizó FC Basel legyőzte a Vörös Ördögöket.


A hétvégéi bajnokihoz képest hét helyen változtatott kezdőcsapatán Jose Mourinho. Bekerült a kapuba Sergio Romero, a védelembe hosszú idő után Marcos Rojo, de ismét kezdő lehetett Daley Blind, Matteo Darmian vagy épp Marouane Fellaini.

 

A találkozó úgy indult, mintha egy felkészülési meccs lett volna, alacsony iram mellett nagyon kevés helyzet jellemezte a csapatok játékát.

 

Bő 10 percnyit kellett várni az első helyzetre, ami a hazai kapu előtt született. Pogba indította a védők között kiugró Lukakut, a csatár azonban nem tudta ellőni a kapus mellett a labdát, ami visszapattant a mezőnybe, a svájciak elkeseredésére épp vendég játékos elé; egy beívelés után Fellaini fejelt okosan, de Akanji a gólvonal előtt mentett.

 

Nem sokkal később ismét Fellaini veszélyeztetett, ezúttal Blind szabadrúgását bólintotta, de nem talált kaput.

 

A baseliek túl türelmesnek tűntek, nagyon a megfelelő pillanatra vártak, ami után kontrát tudtak volna vezetni. Ez a pillanat azonban nem akart megszületni. Sokkal inkább a United játéka érvényesült és bár a vendégek sem játszottak a csúcson - főleg mivel egy döntetlennel már továbbjutást ünnepelhetnek - de még így is ellenfelük fölé nőttek.

 

Pogba szabadrúgásból próbálkozott, majd Martial zseniális labdát tekert Fella fejére, a belga csúsztatása azonban a bal kapufáról kifelé pattant.

 

 

A 44. percben Martial rohant előre két védővel a nyomában, de Vaclik szögletre mentett. A sarokrúgás után tisztázott a védelem, a labdát összeszedte Rojo és jó 35 méterről megindított egy löketet; a játékszer megcsúszott egy védő fején és végül a felsőlécen csattant. Nagy gól lett volna!

 

Gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

 

A második játékrész bár egy manchesteri helyzettel indult Lukaku révén, ám a hazaiak feljavulásának köszönhetően leginkább svájci helyzetekkel folytatódott. Először Zuffi bombája kerülte el Romero kapuját, majd Elyounoussi próbálkozását fogta a portás.

 

Steffen is úgy gondolta, hogy megmozgatja a Vörös Ördögök kapusát, aki azonban ezúttal is a helyén volt.

 

Ahogy telt az idő, egyre több és egyre komolyabb lehetőségek adódtak a piros-kékek előtt. A 63. percben Oberlin tette bele a fejét egy lövésbe, ami miatt irányt változtatott a játékszer, ám ez sem fogott ki Romerón. Még ugyanabban a percben Steffen tört befelé szélről, Blindet átjátszotta, ám lapos lövése elsuhant a hosszú kapufa mellett.

 

A 67. percben a hazaiak is eljutottak egy kapufáig, Blind mellől fejelt Lang, a United kapusa már verve volt, de a kapufa hárított.

 

Öt percre rá hatalmas labdát kapott Oberlin, ám Rojo önfeláldozóan mentett. Nagyon nagy lehetőség volt! Akárcsak Die helyzete, aminél Romerónak kellett nagyot védenie.

 

Mourinho cserékkel próbálta frissíteni a csapatát, ám támadásból nem sokat mutatott a manchesteri alakulat.

 

A hazaiak lelkesedése meghozta az eredményét, Petretta kiváló átadását Lang lőtte a hálóba, Blind lemaradt az emberéről, nem először a meccsen.

 

Hamar próbált reagálni a United, de Ibra fejese nem talált kaput. Nem kellett volna megvárni, hogy hátrányba kerüljön a csapat, ezt a találkozót az első félidőben el lehetett volna dönteni. Mourinho talán ezúttal sem győzni akart, hanem továbbjutni biztosan egy döntetlennel. Ez a hozzáállás egyelőre nem hoz sikert Manchesterben, így talán el lehetne felejteni.

 

 

Bajnokok Ligája
FC Basel 1-0 Manchester United
St.Jacob Park

Vezette: D. Orsato (ITA)

 


Basel: Vaclik; Akanji, Suchy, Alvarez; Lang, Die(Fransson 80.), Zuffi, Petretta; Steffen, Oberlin, Elyounoussi
Nem használt cserék: Salvi, Riveros, Manzambi,  Bua, Itten, Ajeti

 

United: Romero; Darmian, Smalling, Rojo, Blind; Herrera, Fellaini; Lingard(Rashford 63.), Pogba(Matic 66.), Martial(Ibrahimovic 74.); Lukaku
Nem használt cserék: Pereira, Shaw, Lindelof, McTominay

 

Gólszerző: Lang 88'

 

Sárga lap: Darmian

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!