Jose elégedetlen volt Mickivel
Jose Mourinho, a Manchester United menedzsere úgy véli, Henrikh Mkhitaryan ott lehet a Brighton elleni bajnoki keretében, de figyelmeztette támadóját, javulnia kell, mert amit az utóbbi időben mutatott, az kevés volt a kezdőcsapathoz.
Mkhitaryan a szezon elején rendszeresen kezdőként léphetett pályára és az Everton, valamint a CSZKA Moszkva ellen is betalált. Azonban a Chelsea elleni, 1-0-ra elvesztett rangadón már 60 perc után lehozta őt a menedzser és azóta sem a Newcastle, sem a Basel elleni találkozókon nem került a keretbe.
"Nem voltam elégedett a teljesítményével" - nyilatkozta Mourinho a tegnapi sajtótájékoztatóján. "Nem egy vagy két mérkőzésről beszélek, hanem három, négy vagy akár öt találkozóról. Nagyon jól kezdte a szezont, de aztán lépésről-lépésre halványult."
"A gólszerzés, gólpasszok kiosztása, az ellenfélre ható nyomás, a pálya támadó részében történő labdaszerzések, mind olyan tényezők, melyek egyre inkább visszaestek."
"Ez pedig elég volt, hiszen mások azért dolgoznak, hogy esélyt kapjanak, mindenki ezért gürcöl, szóval ez ennyire egyszerű."
Amennyiben az örmény lehetőséget kap, úgy a portugál szakvezetőnek valaki mást kell kihagynia.
"Az utolsó pár meccsen Mkhitaryan került ki és mások játszottak ott, ahol általában ő játszott. Úgy vélem, elég korrekt, hogy holnap Mkhitaryan visszatér."
Amikor arról kérdezték, vajon bekerül-e az örmény a kezdőcsapatba, Mourinho csak ennyit mondott: "Nem tudom."
"Biztosan visszatér a keretbe, ez pedig azt jelenti, valakit ki kell hagynom a keretből. Talán a következő sajtótájékoztatón, a holnapi meccs után arról fognak kérdezni, miért maradt ki X, vagy Y, de ilyen az élet. Teljesítened kell!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Brighton
Premier League 13. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |