U23: Everton 0-0 United

A Manchester United U23-as csapata öt mérkőzésre nyújtotta veretlenségi sorozatát, azonban a hétfői esti Everton elleni mérkőzésen pontosztozkodásra kényszerült.


Meglehetősen hűvös este fogadta a csapatokat a Mersey partján, de legalább a korábbi eső elvonult a találkozó kezdésére.

 

A United kapusának, Kieran O’Harának már a kezdés után résen kellett lennie, az első négy percben az Everton csatára, Bassala Sambou két lövéssel is próbára tette. Nem sokkal ezután szintén ő próbálkozott, nagyon jó helyzetben azonban a kapu fölé lőtt.

 

Az első félidőben O’Hara volt az elfoglaltabb a két kapus közül, de ez közel sem jelenti azt, hogy az Everton hálóőrének, Mateusz Heweltnek ne lett volna dolga. Védelmével együtt jó pár fenyegető rohammal kellett szembenéznie, de se James Wilson, se Charlie Scott nem járt szerencsével a kapu előtt.

 

A félidő közepén Ro-Shaun Williams dőlt ki sérülés miatt a védelemből, ami miatt Ricky Sbragia kényszerű cserét hajtott végre, és Tyrell Warrent küldte pályára, aki az U19-es csapat gólját szerezte múlt héten a Basel ellen.

 

Négy perc telt el a második félidőből, amikor a hazai csapat megint nagyon közel került a gólszerzéshez, de Josh Bowler lövése a kapufán csattant. A túloldalt Ethan Hamilton lőtt fölé, majd Demi Mitchell előtt adódott néhány lehetőség, hogy távoli szabadrúgásból a Stolverkosok kapuja elé juttassa a labdát, de egyik sem tette igazán nagy próbára a védelmet.

 

Joe Riley és a csereként beállt Callum Gribbin okos összjátéka után Hamilton próbálkozott a tizenhatoson kívülről, de Hewelt védeni tudott. Gribbin szolgáltatta a Vörös Ördögök legnagyobb lehetőségét, amikor befelé cselezett, majd kapura tekert, de Hewelt ezt a lövést is kapu fölé tudta tolni.

 

A mérkőzés záró perceit a Unitednek kellett átvészelnie, előbb Luke Garbutt szabadrúgásából Morgan Feeney fejelt éppen fölé, majd ráadás perceiben egy ígéretes támadás végén Harry Charsley nem tudott befejezőként a labdához érni.

 

Premier League 2 | Merseyrail Community Stadium | Gólszerző: -

 

United: O’Hara; Riley, Ercolani, R. Williams (Warren 23), Mitchell; Scott, Sang; Dearnley (Gribbin 63), Hamilton, Kehinde; Wilson.

Nem használt cserék: Richardson, Boonen, Bohui.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!