Manchester United 2-1 CSZKA Moszkva

A Manchester United hátrányból fordított és nyert 2-1-re, ezzel csoportelsőként jutott a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé.


Ahogy Jose Mourinho elmondta sajtótájékoztatóján, a kezdőcsapatba került Romero és Pogba is, akárcsak Shaw, aki bal oldalon szárnyvédőként szerepelt.

 

 

Jól indult a hazai alakulat, előbb Rashford lőtt kapufát - pedig előtte a nehezét már megcsinálta ő és Lukaku - majd a belga csatár egyéni megmozdulásai végén Shaw tüzelhetett, de egy védő blokkolni tudott.

 

Már az első perctől kezdve látszott, hogy az oroszok leginkább kontrázni kívánnak, de sok alkalmuk nem lesz erre sem. Így is volt, az első 15 percben egyetlen ellentámadást tudtak végigvinni lövésig, de Dzagoev próbálkozását könnyedén fogta Romero.

 

A 15. percben Blind felívelését mesterien szelídítette meg az egyébként nagyon jól irányító Mata, aki Rashfordot játszotta meg, ám a fiatal csatár lövését Akinfeev védeni tudta.

 

Akárcsak öt perccel később Shaw lövését, ami Valencia beadása után született, a kapusról kijövő labdát Lukaku a kapu előteréből próbálta hálóba kotorni, ám az ellenfél kapusa újabb nagy mentést mutatott be. Nagy lehetőség volt!

 

A következő percben egy gyors támadást vezettek a Vörös Ördögök, Pogba nagyszerűen szöktette a védők mögé bemozgó Shaw-t, aki laposan centerezett, de átadása centikkel elsuhant Rashford előtt.

 

A másik kapu előtt nem sok dolga akadt Romerónak és a védőknek, Vitinho és Berezutskiy lövése is elkerülte a kaput.

 

A 37. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez a moszkvai csapat; Mata adta el a játékszert a tizenhatoson, Dzagoev csapott volna le rá, de Shaw az utolsó pillanatban nagyot mentett becsúszva. Az orosz játékos a földre esett, de a játékvezető továbbot intett, nem mutatott a büntetőpontra.

 

Mint ahogyan percekkel később sem, amikor Nababkin és Valencia összecsapása után az ecuadori került a földre. A visszajátszás jól mutatta, Nababkin kicsit húzta Vale karját.

 

Már úgy tűnt, gólnélküli első játékrészt láthatunk, ám egy remek támadás végén megszerezte a vezetést a Moszkva. Fernandes kapott kiváló indítást, Smalling beragadt, így nem volt les, a védő alapvonalig robogott, majd visszagurított, Vitinho lövésébe még beleért Dzagoev, így jutott a labda a hálóba - lesgyanús körülmények között...

 

Szünet után Rashford tűnt a legaktívabbnak, de a fiatal támadónak nem sikerült kiegyenlítenie. Ahogy teltek a percek, egyre nagyobb nyomás alá helyezte ellenfelét a hazai gárda és az 55. percben nagyon közel járt a gólhoz, de Mata centerezését Smalling a kapu mellé bólintotta.

 

Tovább nőtt a hazai fölény, aminek meg is lett az eredménye: két perc alatt megfordította a meccset Mourinho csapata. Előbb Pogba csodás átadását lőtte kapuba Lukaku, majd Mata és Rashford összjátéka után utóbbi gurított a hosszú alsóba, amivel már a United vezetett.

 

 

Az előny megszerzése után a portugál menedzser cseréket hajtott végre, ami már a hétvégi, City elleni derbire való felkészülés része volt, így pihenhetett Lukaku, Herrera és Valencia is, miközben pályára lépett McTominay, Tuanzebe és Martial.

 

Az utolsó bő tíz percben úgy tűnt, az eredmény már nem változik, bár Dzagoev előtt még egy óriási lehetőség adódott, ám Romero elképesztően nagyot védett lábbal.

 

A United néha vezetett még támadásokat, de az utolsó passzok nem sikerültek pontosra, így ezek a támadások elhaltak, még mielőtt lőni tudott volna valaki.

 

A hazaiak megérdemelten nyertek és így magabiztosan végeztek a csoport élén, melyből még a Basel jutott tovább a legjobb 16 közé.

 

 


Bajnokok Ligája, A-csoport
Manchester United 2-1 CSZKA Moszkva
Old Trafford

 

Vezette: Gianluca Rocchi (ITA)

 

 

United: Romero, Valencia(Tuanzebe 72.), Lindelöf, Smalling, Blind, Shaw, Herrera(McTominay 67.), Pogba, Mata, Rashford, Lukaku(Martial 74.)
Nem használt cserék: Pereira, Lingard, Young, Darmian

 

CSZKA: Akinfeev, Fernandes, V Berezutskiy, Ignashevich, Vasin, Nababkin, Kuchaev, Golovin, Vitinho(Zhamaletdinov 83.), Chalov(Gordyushenko 67.), Dzagoev
Nem használt cserék: Pomazun, Khosonov, Makarov, Olanare

 

Gólszerző: Lukaku 64', Rashford 66' illetve Vitinho 45'

 

Sárga lap: McTominay illetve Berezutskiy

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!