U23: United 2-0 Celtic

A United U23-as csapata kemény küzdelemben 2-0 arányban legyőzte a Celtic csapatát, ezzel 100%-os mérleggel biztosította további érdekeltségét a Premier League International Cup későbbi szakaszában.


James Wilson szerezte mindkét gólt – egyet-egyet mindkét félidőben – ezzel pedig egy saját rekordot is beállított, hiszen a csoportküzdelem mindhárom összecsapásán eredményes volt.

 

A United már öt mérkőzés óta veretlen, melynek során a Premier League 2 és a Premier League International Cup kiírásában három győzelmet és két döntetlent könyvelhet el a csapat.

 

A korábbi Swansea City és Athletic Club Bilbao elleni győzelmek azt jelentették, hogy Ricky Sbragia fiai jó pozícióból várhatták a glasgow-iak elleni összecsapást. Tipikus szomorú manchesteri időjárás – szemerkélő eső és köd – fogadta a csapatokat. Elsőként a United dolgozott ki valódi helyzetet, amikor a 7. percben Wilson lépett ki a védők között, majd amikor már úgy tűnt, hogy a lövése utat talál a hálóba, a vendégek kapusa, Conor Hazard még ujjheggyel kapufára tolta a próbálkozást.

 

Két perccel később viszont már a Celticnek nem volt szerencséje, amikor Regan Hendry kapuba tartó lövése pattant meg és így cél tévesztett. Callum Gribbin zörgette meg a felső lécet, és a játék képe továbbra is ezt hozta, hol egyik, hol másik kapu forgott veszélyben.

 

Zak Dearnley nagyon jól érezte magát a bal szélen, a 28. percben ő készítette elő - Gribbin közreműködésével - Wilson számára a vezető gólt jelentő helyzetet.

 

A helyszínre kilátogató 1016 szurkoló elégedett lehetett a látottakkal, ugyanis egy rendkívül szórakoztató összecsapást hozott az angol-skót párharc.

 

Ez a minőségi teljesítmény maradt mindkét csapat részéről a második félidőre is, és 10 perccel a találkozó vége előtt úgy tűnt, hogy a Celtic védője, Wallace Duffy kiegyenlít, azonban a partjelző jelzésére les miatt érvénytelenítették a találatot.

 

A lenyűgöző teljesítményt mutató Dearnley vastagon benne volt a második találatban is. A 82. percben egy hajszálpontos kiugratást adott Wilsonnak, aki higgadtan begyűjtötte a passzt, majd Hazard kapujába lőtt.

 

A Unitednek egy próbálkozást kellett túlélnie, amikor az utolsó percben Ewan Henderson szúrta ki, hogy Kieran O’Hara kint áll a kapujából és nagyjából 60 méterről megpróbálta átlőni a kapust. O’Hara már verve volt, azonban a labda centikkel elsuhant a jobb oldali kapufa mellett.

 

Egy, az elejétől a végéig nagyon élvezhető 90 percet, valamint egy magabiztos United győzelmet és továbbjutást hozott a találkozó.

 

Premier League International Cup | Leigh Sports Village | Gólszerző: Wilson 28, 82

United: O’Hara; Riley, Olosunde, Tuanzebe, Mitchell; Gribbin (Buffonge 84), Scott, Sang, Dearnley (Whelan 89); Kehinde; Wilson.

Nem használt cserék: Johnstone, Barrett, Kenyon.


ManUtd.com



Hozzászólások