Beharangozó: Manchester United - Bournemouth
A Vörös Ördögök szerdán újra bajnoki mérkőzést játszanak. A hétvégi, városi derbin elszenvedett vereség után csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény holnap este hazai pályán a Bournemouth ellen.
Immár tizenegy pontra nőtt a United hátránya az éllovas Man City-vel szemben, ezért most az eddigieknél is fontosabbak a pontok, hiszen a zsúfolt karácsonyi időszakban sokat változhat a helyzet. Bár a City impozánsan teljesít eddig és nem lehet tudni, ki állíthatja meg a Kékeket, egy hullámvölgy most sok elhullajtott pontot jelentene, míg ha Jose Mourinho csapata hozni tudná meccseit, a tizenegy pontból faragni lehetne.
Talán kevesen bíznak az előbb vázolt lehetőségben, de a játékosoknak a hétvégi kudarc után mindenképp többet kell kihozniuk magukból ezen az összecsapáson, megmutatva azt, hogy még nem adták fel a bajnoki címért folyó harcot.
Akik hiányozhatnak:
United: Rojo(fej), Fellaini(térd - talán bevethető), Pogba(eltiltás), Bailly(ágyék), Carrick(szív)
Bournemouth: Smith(csípő), Mings(hát), Federici(térd)
Érdekességek:
A két csapatnak eddig négy meccse volt a PL-ben, és mindegyik találkozón betalált mindkét alakulat.
2014 januárja óta nem szenvedett két egymást követő hazai bajnokin vereséget a United.
Marcus Rashford 11 gólban játszott szerepet az idei szezonban lejátszott 12 hazai mérkőzésen. Ötször gólpasszt osztott ki, hatszor ő maga talált a hálóba.
A Bournemouth 10 pontot bukott már el ebben a szezonban győztes pozícióból. Csak a Newcastle bukott többet (11-et).
Romelu Lukaku legutóbb 4 gólt lőtt a Bournemouth-nak, ám akkor még az Everton játékosa volt.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 12 meccs, 7 United siker, 3 döntetlen, 2 Bournemouth győzelem, 25-11-es gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 4 meccs, 2 United győzelem, 1 döntetlen, 1 Bournemouth siker, 8-5-ös gólarány a United javára.
Eddigi két bajnoki ebben a felállásban:
2015-16 United-Bournemouth 3-1
2016-17 United-Bournemouth 1-1
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
United: GY GY GY GY V
Bournemouth: GY D V D D
A két csapat legeredményesebb játékosai:
United: Lukaku 13 gól(8 PL), Rashford 9 gól(4 PL), Martial 8 gól(6 PL), Lingard 6 gól(3 PL)
Bournemouth: Wilson 4 gól(3 PL), King 3 gól(2 PL), Defoe 3 gól(3 PL)
Premier League, 17.forduló
Manchester United(2.) - Bournemouth(14.)
Old Trafford, 2017.12.13. 21:00
Játékvezető: Graham Scott
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: De Gea - Valencia, Jones, Smalling, Blind - Matic, Fellaini - Mata, Mkhitaryan, Rashford - Lukaku
Bournemouth: Begovic - Francis, Cook, Ake, Daniels - Surman, Cook - Ibe, King, Stanislas - Defoe
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV-n ÉLŐben nézhetitek, vagy a SpílerTV-n felvételről láthatjátok!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League 17. forduló FELVÉTELRŐL
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |