Zlatan: Guardiola egy éretlen edző volt a Barcánál
Zlatan Ibrahimovic szerint Pep Guardiola az egyik legéretlenebb edző, akivel valaha együtt dolgozott.
A 36 éves játékos 2009-ben az Inter csapatából csatlakozott Pep Guardiola akkori együtteséhez. Zlatan szerint a spanyol edző az egész csapatot Lionel Messi köré próbálta építeni.
A svéd csatár csupán egy évet töltött a spanyol csapatnál, ahol 29 mérkőzésen léphetett pályára, melyeken 23 alkalommal volt kezdő és 16 gólt szerzett.
A remek kezdés ellenére, a két fél kapcsolata hirtelen romlani kezdett, amikor a játékos kritizálni kezdte Guardiola taktikáját.
"Az első hat hónap remek volt, akkor a menedzser játékstílust és taktikát cserélt, amely nem volt megfelelő a számomra. Úgy döntöttem, hogy beszélek vele. Azért vagyok itt, hogy beszéljünk, nem más okból" - nyilatkozta Ibrahimovic a Sky Italy-nak.
"Azt mondtam: 'Úgy gondolom, hogy néhány játékost feláldozol egy játékos, Messi miatt'. Erre ő: 'Szerintem nem ez történik, de értem, hogy mit mondasz. Gondoskodni fogok róla, semmi probléma, mindent megoldok'. Ekkor azt hittem, hogy minden rendben lesz."
"A következő meccsen a padon voltam. Semmit nem mondtam, csak dolgoztam. A második mérkőzésen ismét csere voltam. Azt gondoltam, hogy jól megoldotta és nem szerette volna nekem elmagyarázni. Harmadik meccsen azonban ismét a kispadon voltam, majd a negyediken is."
"Úgy láttam, hogy valami nincs rendben. Attól a perctől kezdve nem nézett rám és nem is beszélt velem. Ha bementem egy szobába, akkor ő kiment onnan. Nem volt egy rossz ember, csupán a legéretlenebb, akivel találkoztam, ugyanis egy igazi ember megoldja a problémáit."
A páros vasárnap találkozott az Old Traffordon, amikor a Manchester City 2-1 arányban legyőzte a Vörös Ördögök csapatát.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |