Herrera: ez volt az egyik legjobb teljesítményünk
Ander Herrera a Manchester United Derby County elleni FA-kupa 3. fordulóbéli győzelmét a csapat egyik legjobb meccseként írta le a szezonban.
Herrera, aki szemrevalóan játszotta végig a 90 percet a középpályán dicséretesnek érezte a csapat összteljesítményét.
A spanyol a következőket mondta az MUTV-nek: „Úgy gondolom, az egyik legjobb meccsünket játszottuk a szezonban – az irányítás a mi kezünkben volt végig, jó játék, jó mozgás a labdával és mindenki jól érezte magát a pályán, kivette a részét a játékból.”
„Ezért sem hittem el, hogy nem sikerült gólt szerezni már az első 30 percben. Azt kell mondjam, a futball fair volt velünk szemben, szereztünk kettőt a végén, de lőhettünk volna hatot vagy hetet is, őszintén szólva.”
A Vörösök nehezen tudták felőrölni Gary Rowett csapatát, de Lingard találatával átjuttatta a társait a holtponton, mindezt az ellen a klub ellen, ahol 2015-ben kölcsönben is szerepelt. Jessie bámulatos gólja a 16-oson kívülről már a 11. találata volt az idényben, ami ráadásul Herrera tetszését is elnyerte.
„A gól lenyűgöző volt, a gól hihetetlen volt” – fogalmazott Ander. „Mindig próbálkozik és gyorsan mozog. Nagyon jó a rúgótechnikája mindkét lábával. Amikor folyamatosan kísérletezel és bízol magadban, próbálkozol, próbálkozol, előbb vagy utóbb eredményre fogsz jutni. Az eredmény megint egy fantasztikus gól volt.”
Romelu Lukaku sérüléséből visszatérve állt be csereként a második félidőben és szerezte meg a meccs végén a 16. gólját United mezben immár, amivel végérvényesen eldőlt a találkozó és a továbbjutás sorsa. Herrera szerint a belga jól játszott becserélését követően, de a csapat egészét méltatta a remek teljesítményért.
„Nagyon jól játszott” – mondta Lukakuról a 28 éves baszk. „Megtartotta nekünk a labdákat és mindig megjátszható volt a második félidőben, lenyűgözően játszott. A második gól hihetetlen volt, és a passz is nagyon jó volt Anthony-től.”
„Szerintem nem emelhetünk ki csak két vagy három nevet ma, az egész csapat rendkívül jól játszott. Jól járattuk a labdát a földön, mindenkihez eljutott a csapatból – futottunk, lőttünk, kereszteztünk. Úgy gondolom, mindent jól csináltunk. Természetesen mindig van miben fejlődni, de majdnem minden jól ment.”
A Derby kiejtése után a Vörösök most várhatják a 4. forduló hétfő esti sorsolását. Amikor arról kérdezték Herrerát, hogy egy újabb hazai meccs lenne-e számukra ideális forgatókönyv, a következőt válaszolta a 21-es: „Sosem lehet tudni. Amikor megnyertük az FA-kupát, otthon döntetlent játszottunk a West Hammel, de idegenben megvertük őket. Illetve hazai környezetben egy Championship csapattal is meggyűlhet a bajod – ez a kupa varázsa.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!