Puigmal is aláírt

A Manchester United örömmel jelentheti be, hogy a fiatal középpályás, Arnau Puigmal aláírta pályafutása első profi szerződését a klubbal.


Az U18-as csapat reménysége 2017-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz és azonnal letette a névjegyét, miután egy fantasztikus szabadrúgásgóllal tudott bemutatkozni a Newcastle United elleni 1-1-re végződött bajnokin a The Cliffen, 2017 szeptemberében.

 

A korábbi Espanyol nevelés, aki a spanyol korosztályos válogatottnak is tagja, ezen a héten ünnepelte 17. születésnapját, most pedig eltökélt, hogy a 2017/18-as szezon második felében tovább fejlődhessen.

 

 

"Arnau azóta lenyűgöz minket, hogy ebben a szezonban a klubunkhoz került. Nagyszerű a hozzáállása a tanuláshoz és azonnal letudta küzdeni az angol nyelv jelentette korlátokat is, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy tovább fejlődhessen. Egyértelműen látszik, hogy megvan minden képessége ahhoz, hogy klasszis játékos válhasson belőle, nagyszerű jövő áll előtte" - mondta a klub akadémiájának vezetője, Nicky Butt a Manutd.com-nak.

 

Puigmal már a negyedik U18-as tehetség, aki az elmúlt hónapokban profi szerződést kötött a klubbal, a héten pedig már a második, azután, hogy a francia korosztályos válogatott Aliou Traore is aláírta első professzionális szerződését. A gyerekkoruk óta a klubnál pallérozódó középpályások, Aidan Barlow és Angel Gomes még decemberben kanyarították rá nevüket életük első professzionális kontraktusára.

 

Mindannyiuk számára az lehet a cél, hogy bekerüljenek a United felnőtt csapatába, ezzel olyan játékosok útját követve, mint Joel Pereira, Axel Tuanzebe, Scott McTominay, Jesse Lingard és Marcus Rashford.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!