Shaw ereje teljében érzi magát

Luke Shaw elmondása szerint az elmúlt néhány hónap edzésmunkája, illetve néhány hét mérkőzései segítették abban, hogy eljusson arra a pontra, amikor azt érezheti, "ez a valaha volt legjobb állapot".


A tehetséges baloldali védő az utóbbi hetekben állandó tagságot vívott ki magának a kezdőcsapatban, a sűrű karácsonyi időszakban pedig teljesítményével is letette a névjegyét. Shaw elmondása szerint a meccsnaptáruk hektikussága tulajdonképpen egy áldás volt számára, mert így folytathatta azt a folyamatot, amelyben a mérkőzések lejátszásához szükséges erőnléti állapotának elérése a legfőbb cél.

 

A 22 éves játékos Dubaiban ült le beszélgetni a United Review stábjával, amely során kijelentette, továbbra is nagyon keményen fog dolgozni játéka minden egyes területének fejlesztésén, és csak a jövőre koncentrál, nem tekint vissza.

 

"Mindig, de különösen az utóbbi időszakban, nagyon magabiztosnak éreztem magamat és azt is tudtam, hogy erőnléti szempontból nagyon jó úton járok a befektetett munka tekintetében. Emellett azt is tudtam, ha eljön az időm akkor készen fogok állni" - kezdte, amikor a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen elért Mérkőzés legjobbja elismerésről kérdezték, amely igazából beindította a még most is tartó jó sorozatát.

 

 

"Nagyszerű érzés volt kivívni a szurkolók elismerését azon a mérkőzésen, és onnantól kezdve csak arra a teljesítményre akartam építeni, amelyet további négy-öt végigjátszott mérkőzés követett azóta. Nem szeretnék ebben megállni, és folytatni szeretném ezt az utat. Vissza nem, csak előre tekintek."

 

Amellett, hogy mesélt azon eltökéltségéről, hogy megszerezze pályafutása első gólját a Vörös Ördögök színeiben, Shaw azt is elárulta, miként vált mentálisan és fizikálisan is erősebbé sérülései következményeként.

 

"Egy olyan csúnya sérülés, mint ami nekem volt, az eset után is egy kicsit ott motoszkál az emberben, de az már a múlt, most pedig nagyon fittnek érzem magamat és jól vagyok, illetve a lábaim is teljesen rendben vannak" - tette hozzá.

 

"Testileg és erőnlétileg is ez a valaha volt legjobb állapot, amiben voltam eddig. Mentálisan is nagyon erősnek érzem magam és élvezem a játékomat, úgyhogy most nincs megállás, és azon leszek, hogy minél jobban segíteni tudjam a csapatot."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!