Mourinho: Shaw parádés formában van

José Mourinho úgy érzi, jelenleg kevés jobb formában lévő baloldali védő van a világon, mint Luke Shaw és szerinte az angol játékos hatalmasat lépett előre az elmúlt hetek során.


A 22 éves bekk az utóbbi időben meglehetősen sok játéklehetőséghez jutott, így például csapata legutóbbi 5 mérkőzésén mindig a kezdőcsapat tagja volt, de minden sorozatot figyelembe véve is tizenegyből 8 mérkőzésen a pályán volt az elmúlt hetekben.

 

Ashley Young a szombati, Burnley elleni bajnokin ismét bevethető lesz, miután letöltötte három mérkőzéses eltiltását, így a menedzser nehéz döntés elébe néz azt illetően, hogy kit nevezzen a védelem baloldalára a kezdőbe a Turf Mooron, miután úgy érzi, a remek formának örvendő Shaw "nagyon jól" játszott sorozatos meccsterhelése során.

 

 

"Luke nagyon jól teljesített. Sokat is tudott fejlődni, de jól is játszott amikor elkezdtem játszatni azt követően, hogy sokáig egyetlen egy percet se töltött a pályán" - kezdte Mourinho pénteki, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján az egykori Southampton-nevelésről.

 

"Emlékszem, amikor először játszott, még a Bajnokok Ligájában a CSZKA Moszkva ellen, még csak lépésről-lépésre haladt, de most már a lábában vannak sorozatosan a mérkőzések, ráadásul mindezeket olyan folyamatossággal és minőségben játszotta le, amire jó példa az, hogy milyen jól játszott új év napján az Everton ellen, azt követően, hogy két nappal korábban még a Southampton ellen szerepelt december 30-án."

 

"Jó, megbízható teljesítményt nyújtott, fizikálisan sokkal jobb állapotban van, mentálisan sokkal erősebb, taktikailag jobban érti a játékot, és különböző körülmények között, illetve fázisokban erre is volt tőle szükségünk. Nagyon boldog vagyok. Önök szeretik az átigazolási piacot, én pedig jelen pillanatban erre azt mondom, hogy nem látok sok baloldali védőt, aki jobb lenne, mint Luke Shaw."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!