Lucas Moura is érkezhet?

A Manchester United célpontja elárulta, hogy távozni szeretne a Paris Saint-Germain csapatától.


Lucas Moura elárulta, hogy boldogtalan a francia fővárosban, amellyel valószínűleg Jose Mourinhónak szeretett volna üzenni. 

 

A brazil játékos január folyamán került szóba a Vörös Ördögökkel, miután kijelentette, hogy nagyon kedveli az angol labdarúgást, valamint, hogy csalódott a jelenlegi helyzetével a PSG csapatánál.

 

A 25 éves szélső csalódottsága érthető, ugyanis utoljára december közepén lépett pályára a Strasbourg ellen, ezért nem meglepő, hogy a médiában is elég durva nyilatkozattal fedte fel a jövőjével kapcsolatos terveit.

 

"Ez egy hatalmas csapás. Kibelezettnek érzem magam, hogy nem játszatok, és úgy érzem, hogy már nem tudom azt nyújtani, amit korábban tettem" - nyilatkozta a L'Equipe magazinnak.

 

"Nem vagyok boldog. Azt hittem, hogy egy tartós dolgot fogok alkotni ennél a csapatnál, de nyilvánvalóan nem így alakult."

 

 

A United 2013-ban már megpróbálta leigazolni a játékost a Sao Paulo csapatától, aki viszont a párizsi klubot választotta.

 

Jose Mourinho nagy csodálója a szélsőnek, Unai Emery pedig előnyben részesíti a frissen igazolt Kylian Mbappét, ezért Lucas Moura minden bizonnyal távozni fog és a portugál menedzser szívesen látná a csapatban.

 

A PSG menedzsere, Unai Emery szintén nyilatkozott a játékossal kapcsolatban:

 

"Lucas Mourának elmondtam a véleményemet róla, mint játékosról. Minden tisztelettel, úgy gondolom, hogy több játékidőt fog kapni egy másik csapatnál."

 

A Manchester United nem az egyetlen klub, amely verseng a brazil szélsőért, állítólag az Arsenal és a Tottenham is komolyan érdeklődik Moura iránt, aki valószínűleg ebben a hónapban távozni fog a francia fővárosból.


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!