Alexis már két rekordot is tart

A Manchester United bejelentette, hogy Alexis Sanchez új mezeladási és közösségi média interakciós rekordot állított fel januári, Arsenaltól való átigazolása óta.


A Vörös Ördögök ügyvezető igazgatója, Ed Woodward a tegnapi nap folyamán számolt be a klub 2018-as üzleti évének második negyedéves eredményeiről a New York-i Értéktőzsdén, amely során megerősítette, hogy 2017 utolsó három hónapjában 29 millió fontos veszteségük keletkezett

 

Woodward a részvényesek tájékoztatására szolgáló konferencia hívása során nem csak Alexis Sanchez leigazolásáról, hanem a chilei rekordöntéseiről is szót ejtett, amely keretében megtudhattuk, hogy például az átigazolásáról szóló bejelentés közösségi médiás interakciók tekintetében még Neymar nyári, világrekordnak számító összegért történő átigazolását is felülmúlta.

 

"Alexis Sanchez januári átigazolások tekintetében új rekordot állított fel a mezeladásokban - háromszorosa az ezt megelőző rekordnak" - kezdte az ügyvezető.

 

 

"Ez az átigazolás (Sanchezé a Unitedbe) nagyon érdekes közösségi médiás eredményeket produkált."

 

"Ez volt az eddigi legnagyobb poszt az Instagramon 2 millió kedveléssel és kommenttel, ez minden idők legtöbbször megosztott Unitedes Facebook-posztja, illetve a legtöbbször retweetelt bejegyzés, míg a #Alexis7 világszerte az első számú téma volt a Twitteren."

 

"Hogy mindezt megfelelő környezetben tudjuk értékelni, az átigazolási bejelentést tartalmazó poszt 75 százalékkal több interakciót generált, mint a világ legdrágább játékosa, Neymar tavaly nyári, Barcelonatól a Paris Saint-Germainhez való távozása."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!