Beharangozó: Newcastle United - Manchester United

A Vörös Ördögök északra utaznak, ahol Rafa Benitez csapata ellen mérkőznek vasárnap délután.


A két csapat nagy csatákat élt meg már a múltban, korábban még a bajnoki címért folyó harc is szólt ezekről a párharcokról, ám ezúttal egy feljutó csapat fogadja az idén még nem igazán bajnokesélyes manchesterieket.

 

Mindenképp a vendégek számítanak esélyesebbnek, hiszen jobb formában is játszanak ellenfelüknél, akik ebben a naptári évben még csak egy bajnokit nyertek, azt is újév napján.

 

Ezzel szemben a manchesteriek gólt is csak nagyon keveset kaptak 2018-ban és győzelmeket zsebeltek be, még ha a Spurs ellen becsúszott egy vereség is.

 

Újabb sérültek nem nehezítik a portugál menedzser dolgát, bár Rashford kisebb húzódást szedett össze a napokban, de egyáltalán nem vészes a fiatal angol állapota.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Newcastle: Clark(térd - talán bevethető), Slimani(comb - talán bevethető), Gamez(boka), Sanmartin(betegség), Diame(láb - talán bevethető)

 

United: Jones(betegség - talán bevethető), Rashford(izom - talán bevethető), Ibrahimovic(térd), Bailly(boka), Fellaini(térd), Blind(boka)

 

 

Érdekességek:

 

A Vörös Ördögök csupán egyszer szenvedtek vereséget a legutóbbi 13 bajnokin a St. James' Parkban, miközben kilencszer győztek.

 

Nem megy mostanában hazai pályán a Szarkáknak, hiszen legutóbbi 8 bajnokijuk során képtelenek voltak győzni és csak 3 pontot szedtek össze.

 

Legutóbbi 28 PL-meccsükből csak két vereséget szenvedett a manchesteri gárda. 19-et megnyert!

 

Utolsó hat bajnokija közül ötöt kapott gól nélkül hozott le a Man United. Összesen már 15 ilyen találkozója van az idei PL-ben, ami a legtöbb.

 

Mourinho még nem nyert bajnokit a St. James' Parkban (3 döntetlen, 3 vereség).

 

A Newcastle még nem tudott győzni a szezonban olyan csapat ellen, mely a tabella első felén állt.

 

A Szarkák csak egyetlen ponttal szereztek többet, mint a 2015-16-os szezonban ennyi forduló után, aminek aztán kiesés lett a vége.

 

Paul Pogba 50. PL-meccsét játszhatja a United színeiben.

 

Juan Mata 150. alkalommal lehet a manchesteri kezdőcsapat tagja.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 164 meccs, 84 United siker, 39 döntetlen, 41 Newcastle győzelem, 322-234-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 45 meccs, 26 United győzelem, 14 döntetlen, 5 Newcastle siker, 92-46-os gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2011-12 Newcastle-United 3-0
2012-13 Newcastle-United 0-3
2013-14 Newcastle-United 0-4
2014-15 Newcastle-United 0-1
2015-16 Newcastle-United 3-3

 

 

A csapatok formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

Newcastle: GY D V D D

 

United: GY GY GY V GY

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

Newcastle: Joselu 4 gól(4 PL), Perez 4 gól(2 PL), Gayle 3 gól(3 PL), Lascelles 3 gól(3 PL)

 

United: Lukaku 19 gól(12 PL), Lingard 12 gól(7 PL), Martial 11 gól(9 PL), Rashford 10 gól(4 PL)

 

 

Premier League, 27. forduló
Newcastle United(16.) - Manchester United(2.)
St. James' Park, 2018.02.11. 15:15

 

Játékvezető: Craig Pawson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Newcastle: Darlow - Yedlin, Lascelles, Clark, Dummett - Ritchie, Hayden, Shelvey, Atsu - Perez, Gayle

 

United: De Gea - Darmian, Lindelöf, Smalling, Young - Matic, Pogba - Mata, Lingard, Sanchez - Lukaku

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu



TV műsor

Newcastle - Manchester United

Premier League 27. forduló ÉLŐ

Hozzászólások