Szeretné az edzõi stáb ha Smalling hallatná a hangját
A Manchester United edzõi stábja közölte a csapat feltörekvõ reménységével, Chris Smallinggal, hogy meg kell találnia hangját a futballpályán is.
Az egykori maidstonei védõnek egyértelmûen sikerült feledtetni a Manchester United hátsó alakzatából sérülés miatt hosszú idõre kidõlt Rio Ferdinand hiányát, úgy, hogy mindössze júliusban tette csak át székhelyét az Old Traffordra.
Ennek ellenére Smallingnak még rengeteg tanulnivalója van a futball legmagasabb szintein, hiszen többek között a kommunikáció hiányában hoztak össze egy gólt Wes Brownnal a Liverpool ellen 3-1-es vereség alkalmával, és a Marseille elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntõ visszavágóján is helyenként idegesnek tûnt.
A 21 éves hórihorgas bekk eddig túlszárnyalt minden korábbi várakozást, ennek ellenére Sir Alex Ferguson és edzõi stábja részérõl azt a tanácsot kapta, hogy legyen még dominánsabb és folytassa nagymértékû fejlõdését a Vörös Ördögök színeiben.
"Az edzõi stáb azt várja tõlem, hogy jobban fejezzem ki magam, mint eddig" - kezdte Smalling.
"Úgy gondolják, túl halk vagyok a pályán, nem hallatom eléggé a hangomat. De ez még csak a kezdet volt tõlem. Biztos vagyok benne, hogy minél több mérkõzést játszok, annál magabiztosabb leszek."
"Középsõ védõként különösen a rögzített szituációkban kell a helyzet magaslatán lenned, amely csak kommunikációval sikerülhet."
"Neked kell leosztani a szerepeket, és megbizonyosodni arról, hogy mindenki a megfelelõ embert fogja. Ebbe kell beletanulnom nekem is."
Sérülése, és eltiltása miatt Nemanja Vidic hiányában Wes Brownnal alkotta Chris Smalling a csapat belsõ védõkettõsét, amellyel kapcsolatban az angol bekk elmondta, hogy szeret tapasztalt védõtárssal játszani.
"Nagyon fontos, hogy legyen melletted egy tapasztalt játékos" - tette hozzá.
"Korábban nem kerültem szembe olyan csatárokkal, mint mostanság, úgyhogy ha van mellettem valaki, aki tud segíteni, az sokkal könnyebbé teszi a dolgomat. Ez önbizalmat kölcsönöz nekem."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló