Mata: Nem zavar az esélytelen jelző
Juan Mata kijelentette, a Manchester Unitednél figyelmen kívül hagyják a fogadóirodák és a szakértők jóslatait a Bajnokok Ligája trófea megszerzésére való esélyükkel kapcsolatban, és első lépésként kiakarják vívni továbbjutásukat a Sevilla elleni nyolcaddöntőben.
A spanyol középpályás, aki csak a balszerencsének köszönhetően nem tudta pontosan lemásolni az Anfielden szerzett ollózós gólját a szombati, Liverpool ellen 2-1-re megnyert bajnokin, egy alkalommal, még a Chelsea játékosaként eltudta már hódítani a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját és egyáltalán nem foglalkoztatja az, hogy ki mit gondol a Vörös Ördögök kijevi fináléba jutási, és a végső győzelem megszerzésével kapcsolatos esélyeiről.
Bár egy, a Premier League második helyén öt pontos előnnyel álló csapatot erős kifejezés lenne esélytelennek kikiáltani a Bajnokok Ligája megnyerésére, a tény az, hogy a bukmékerek oddsai alapján a United jelenleg csak a hetedik legesélyesebb csapat arra, hogy májusban felülhessen a kontinens trónjára.
"Vicces volt, amikor megnyertük a Chelsea-vel a Bajnokok Ligáját, mert erre senki nem számított tőlünk" - kezdte Mata a United Review-nak.
"Az elődöntőben a Barcelona ellen játszottunk, míg a másik ágon a Real Madrid és a Bayern München csapott össze."
"Mindenki Barcelona-Real Madrid döntőt jósolt, de a végeredmény ennek tökéletesen az ellentéte lett. Ott a Bayern ellen, pont Münchenben kellett játszanunk, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette számunkra, hogy győzni tudjunk. Mégis így lett. Majd meglátjuk, hogy most hogyan alakulnak a dolgok."

Amikor felvetették Matanak, hogy a United idegenbeli, Sevillaban elért gól nélküli döntetlenje nem aratott osztatlan sikert a médiában, mivel ezzel egy időben a két ősi rivális, a Manchester City [Basel] és a Liverpool [Porto] is nagy arányú győzelmet aratott otthonától távol, filozofikusan válaszolt erre.
"Nem igazán foglalkozunk ezzel" - tette hozzá.
"Arra koncentrálunk, hogy továbbjussunk és ott lehessünk a következő körben. Ha győzni tudnánk, és kvalifikálni magunkat, biztos vagyok benne, hogy megkapnánk azt az elismerést, amelyet valószínűleg meg is érdemlünk. Az a legfontosabb dolog, hogy ezt el is tudjuk érni és csak erre koncentráljunk, ne pedig arra, hogy mit mondanak róla az emberek vagy a média. Szeretnék olyan messzire eljutni a Bajnokok Ligájában, amennyire csak lehet, kezdve a Sevilla legyőzésével."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |