Lukaku az FA-kupával vigasztalódna

Romelu Lukaku beismerte, a Manchester United bűnös a Sevilla ellen eltékozolt lehetőség miatt és nem érdemeltek továbbjutást a Bajnokok Ligája legjobb 8 csapata közé, a belga csatár azonban továbbra is eltökélt és szerinte a Vörös Ördögöknek most már az FA-kupára kell koncentrálniuk.


A februári, Spanyolországban elért 0-0-s eredményt követően a manchesterieknek győzelemre lett volna szüksége az Álmok Színházában, csalódást keltő módon azonban 2-1-es vereséget szenvedtek kedden este, miután a vendégek cserejátékosa, Wissam Ben Yedder két drámai gólt is szerzett a második félidőben, amelyre a hazaiak csak Lukaku révén tudtak válaszolni, amely így kevésnek bizonyult.

 

A belga válogatott játékos a lefújást követően a BT Sportnak nyilatkozott, amely során betekintést engedett a hazai öltözőben uralkodó hangulatba, ahol a játékosok érthető módon csalódottak voltak.

 

"Nos, mint tudják, néhány játékos megkönnyezte a helyzetet, míg néhányan inkább elbújtak" - kezdte.

 

"Jól kezdtük a mérkőzést, de aztán engedtük, hogy kezükbe vegyék a mérkőzés irányítását. Ezután volt néhány félig helyzetnek nevezhető lehetőségünk, de gólt szerezni nem tudtunk."

 

"Aztán ők megszerezték a vezetést, és onnantól kezdve futnunk kellett az eredmény után. Majd megszerezték a második góljukat is, amely hatalmas csapás volt számunkra, és bár nem adtuk fel és tovább mentünk előre, ez nem bizonyult elégségesnek. Sokkal jobban kellett volna teljesítenünk. Az a minőség, amellyel rendelkezünk csapaton belül, elégnek kellett volna bizonyuljon a továbbjutáshoz. De mi ezt nem érdemeltük meg, nem nyújtottunk eleget ehhez."

 

 

A kihagyott helyzetek kapcsán Lukaku így folytatta:

"Korábban gólt kellett volna szereznünk, talán még az első félidőben, annak fényében, hogy milyen helyzeteink voltak, de az utolsó passzok valahogy nem jöttek össze. Folyamatosan jó helyen voltunk, de az utolsó megmozdulásaink nem voltak elég jók, erre pedig ráfizettünk."

 

Amikor arra kérték, fejtse ki bővebben mit ért a játékosok elbújása alatt, Lukaku gyorsan leszögezte:

"Az öltözőre értettem a mérkőzést követően. Vannak, akik nagyon csalódottak az eredmény miatt, mert sokkal többet vártunk magunktól. Tudjuk, hogy rengeteg minden lakozik a csapatunkban, ezt azonban ezúttal képtelenek voltunk megmutatni."

 

A United figyelme most már a szombati, Brighton & Hove Albion 6. fordulós FA-kupa összecsapásra szegeződik, amely sorozat maradt az egyetlen reális esélye a Unitednek arra, hogy trófeát szerezzen a szezonban. 

 

"Ez nehéz számunkra" - tette hozzá Rom.

 

"De talpra kell állnunk. Egyetlen elérhető trófea maradt számunkra a szezonban, az pedig nem más, mint az FA-kupa. Tovább akartunk harcban lenni a Bajnokok Ligájában, egy olyan klubnál, mint a Manchester United, erre van szükség, de ez nem sikerült, úgyhogy csalódottak vagyunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Brighton

FA-kupa negyeddöntő ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!