Nem lesz őrült költekezés
Jose Mourinho szerint a Manchester United nem tesz semmilyen őrült dolgot a nyári, átigazolási időszak során annak érdekében, hogy csökkentse hátrányát a Man City-vel szemben.
A United fejlődését Mourinho második szezonjában az mutatja leginkább, hogy már most több pontot (71) szereztek, mint tavaly teljes szezonban (69).
Azonban a Sevilla elleni BL-kiesés, valamint a városi riválissal szembeni jelentős lemaradás azt mutatja, rengeteg munka vár még Manchester vörös felére.
Ám a portugál szakember - aki 300 millió fontnál is többet költött érkezése óta - kijelentette, a United nem tesz felelőtlen dolgokat a nyár folyamán és tudatában van annak, hogy a City minden bizonnyal idén is komoly erőfeszítéseket tesz majd a keret erősítéséért.
"Nem fogunk többet költeni annál, amennyit költhetünk. Nem fogunk semmilyen őrültséget tenni" - mondta Mourinho. "Mi csak próbálunk kicsit többet fejlődni. Ezt fogjuk próbálni."
"Mindenki megpróbál majd javulni - mint ahogy mi is tettük tavaly óta. Az utolsó szezonban hatodik helyen zártunk, idén pedig remélhetőleg a második hely lesz meg."
"A következő szezonra megpróbálunk jobbak lenni, meglátjuk majd, mi lesz. Talán a City is masszív összeget fektet be és nem akarják, hogy bárki közelebb kerüljön hozzájuk, nem tudom."
"De ez nem rólunk és róluk szól, hanem rólunk, róluk, az Arsenalról, a Liverpoolról, a Chelsea-ről és a Spurs-ről. Ez nem a City és a United. Itt hat csapat van!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!