Játékosértékelés: Manchester United 2-1 Tottenham Hotspur

Lássuk a Spurs elleni FA-kupa elődöntőt a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Tehetetlen volt Alli vezetőgóljánál, és Dier megpattanó, kapufán csattanó lövésénél is, azokon kívül pedig nem sok munkára késztette az ellenfél. 6

 

Antonio Valencia: Son gyakran okozott neki problémákat, így örült, ha a védekezésben odaért a megfelelő helyre a megfelelő időben, nem hogy még a támadásokhoz is fellépegessen. Korán összeszedett sárga lapja miatt gyakran játszották meg rajta keresztül a labdákat, majd egy butaságban meg is sérült. 6

 

Chris Smalling: Micsoda szezonná alakult ez számára! Zsebre tette Harry Kane-t és maga mögött hagyta a bizonytalan legutóbbi Wembley-beli teljesítményét még januárból. Azért a Spurs góljánál a helyezkedését meglehetne kérdőjelezni. 7

 

Phil Jones: Kissé érthetetlen volt, hogy miként őrizhette meg kezdőcsapatbeli tagságát Bailly előtt, de oroszlánként védekezett. Hatalmas blokkolás fűződik a nevéhez vesztes állásnál Allival szemben, azután pedig ellenállhatatlan volt. 8

 

 

Ashley Young: Az ő hibájából indult a Spurs gólját megelőző támadás, ugyanis túlzottan, az ellenfél tizenhatosánál támadott le védő létére. Ahogy Valenciát, úgy őt is nagyon kedveljük, de ha a csapat szintet szeretne lépni, akkor meg kell oldani a szélső védők kérdését. 6

 

Nemanja Matic: Kicsit az első percekben nehezen találta meg a mérkőzés ritmusát, pontatlan és kapkodó volt, de aztán magára talált és hozta a megbízható teljesítményt, amely főleg a védekezés szervezésében csúcsosodott ki. 6

 

Ander Herrera: Az FA-kupa szerelmese egy parádés köténygóllal lőtte döntőbe csapatát. Ezen kívül nagyon agresszíven támadott le, égett a bizonyítási vágytól. 8

 

 

Paul Pogba: Kritika érte a Spurs gólja előtt látottak miatt, pedig ebben az esetben ez nem az ő sara volt. Ellenben a csapat egyenlítőgólját ő harcolta ki erőszakosságával és parádés labdájával Sanchez fejére. 7

 

Jesse Lingard: Nagyon akart, de valahogy mindig a szélekre szorult ki, és a befejezései nem úgy sikerültek, ahogy szerette volna. A győztesgól előkészítésében azért megfelelően kivette a részét. 6

 

Alexis Sanchez: Gyengén kezdte a mérkőzést, de folyamatosan vállalkozott a nehéz helyzetek megoldására is. Egy ilyen volt a gólja is, amelyet parádésan fejelt vissza a hosszúba Pogba mesteri labdáját követően. Herrera góljának előkészítésénél is ott volt. Ez a meccs kellett az önbizalma szempontjából. 8

 

 

Romelu Lukaku: Gyakorlatilag nem szándékosan, de gólpasszt adott egy rosszul átvett labdával. Ezen kívül azonban hiába futott rengeteget, igazán nagy veszélyt nem jelentett a Spurs kapujára. 6

 

 

Cserék:

 

Matteo Darmian (Valencia helyére a 80. percben): Stabilizálta a csapat védekezését abban az időszakban, amikor az ellenfél nagyon nyomott az egyenlítésért. 

 

Marcus Rashford (Lingard helyére a 83. percben): Hatalmas lehetőséget puskázott el kontrából. 

 

Marouane Fellaini (Sanchez helyére a 95. percben): Időhúzó csere. 

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerkesztősége szerint: Alexis Sanchez

 


A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!