Beharangozó: Brighton - Manchester United
Egyelőre nem megszokott időpontban játszik bajnokit a United, hiszen a Premier League 36. fordulójának nyitómeccse péntek estére jut.
Nincs túl jó formában a hazai pályán játszó Brighton, minek következtében lassan csúszott is vissza a tabellán. Bár még így sem valószínű, hogy kiesési gondja lenne Chris Hughton csapatának, annak ellenére sem, hogy csak 5 pontra van a 18. helyen álló Southampton.
A manchesteriek szeretnének második helyen végezni, amihez még kellenek a pontok. Hogy könnyű lesz három pontot szerezni? Valószínűleg nem, hiszen például a Tottenham sem tudta legyőzni Murray-éket a közelmúltban.
Sajnos Romelu Lukaku valószínűleg nem léphet pályára bokasérülése miatt, de jó hír, hogy Eric Bailly ismét bevethető.
Akik hiányozhatnak:
Brighton: Sidwell(hát), Brown(térd)
United: Romero(térd), Jones(láb - talán bevethető), Lukaku(boka)
Érdekességek:
A hazaiak hat bajnoki óta képtelenek voltak nyerni. Ebből három hazai pályán történt.
A United ebben a szezonban kikapott Newcastle-ben és a Huddersfield otthonában. Soha nem történt olyan, hogy a Vörös Ördögök egy szezon alatt kikaptak volna az összes feljutó otthonában.
Ebben a naptári évben a United még nem játszott döntetlent a Premier League-ben.
Pascal Gross csapata góljainak 44%-ában benne volt (6 gól, 8 gólpassz). Nála csak Salah rendelkezik jobb arányszámmal (50%).
Chris Hughton csak egyszer nyert a United ellen. Azok kívül hat veresége van, ráadásul 0-15-ös gólaránnyal.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 18 meccs, 12 United siker, 5 döntetlen, 1 Brighton győzelem, 29-9-es gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 1 meccs, 1 United siker, 1-0-s gólaránnyal.
Legutóbbi öt bajnoki összecsapásuk egymás ellen:
1981-82 United-Brighton 2-0
1981-82 Brighton-United 0-1
1982-83 Brighton-United 1-0
1982-83 United-Brighton 1-1
2017-18 United-Brighton 1-0
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
Brighton: V D V D D
United: GY GY V GY GY
A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
Brighton: Murray 14 gól(12 PL), Gross 6 gól(6 PL), Izquierdo 5 gól(5 PL)
United: Lukaku 27 gól(16 PL), Lingard 13 gól(8 PL), Rashford 12 gól(6 PL), Martial 11 gól(9 PL)
Premier League, 36.forduló
Brighton and Hove Albion(14.) - Manchester United(2.)
Amex Stadium, 2018.05.04. 21:00
Játékvezető: Craig Pawson
Lehetséges kezdőcsapatok:
Brighton: Ryan - Bruno, Dunk, Duffy, Bong - Kayal, Stephens - Knockaert, Izquierdo - Gross, Ulloa
United: De Gea - Darmian, Lindelöf, Smalling, Shaw - Fellaini, Herrera, Pogba - Mata, Sanchez - Martial
ManUtdFanatics.hu tipp: 0-1
A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler TV-n ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton & Hove Albion - Manchester United
Premier League 37. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |