Carrick már a kupadöntőben megkezdi az edzősködést

Michael Carrick karrierét érintő nagy váltásra már szombaton sor kerül, ugyanis a Chelsea elleni FA-kupa döntőben már hivatalosan is a Manchester United edzői stábjának tagjaként fog funkcionálni játékos pályafutása befejezése után pár nappal.


A veterán középpályás vasárnap vonult vissza azt követően, hogy az Old Traffordon 85 percet töltött a Watford elleni szezonzáró bajnoki mérkőzésen a pályán.

 

Másnap már meg is kezdte új munkakörét José Mourinho edzői stábjának tagjaként nem kisebb feladatra, mint a Chelsea elleni fináléra való felkészülés jegyében.

 

"Egy este alatt megtörtént a váltás" - kezdte Carrick.

 

"Ezen a héten már nem edzek. Megkezdem munkámat az edzői stábban."

 

A 36 éves egykori válogatott játékosnak futballista karriere végéhez közeledve voltak más lehetőségei is, annak lehetősége, hogy Mourinho mellett dolgozhat, azonban túl jónak bizonyult ahhoz, hogy visszautasítsa.

 

 

"Néhány évvel ezelőtt még azt gondoltam, jó lenne egy kis időt a családommal együtt tölteni, de aztán az időzítés és a lehetőségek közbe szóltak" - tette hozzá Carrick, aki a Unitednél eltöltött ideje alatt 464 mérkőzésen lépett pályára azt követően, hogy a West Ham Unitedben és a Tottenham Hotspurben is szerepelt pályafutása korábbi szakaszában.

 

"Soha nem tudhatja az ember, hogy mit hoz a sors. Amint adódott ez a lehetőségem, nem gondolkodtam rajta kétszer." 

 

"Ő az egyik legjobb, már több éve a klubnál dolgozik, így minden összeállt és ideálisnak tűnt a döntést megelőzően. Már jó ideje ehhez a klubhoz tartozom, amely egy nagyszerű egyesület, szóval természetesen ismerek mindent és mindenkit, beleértve a menedzsert is."

 

"Döntésemben az motivált, hogy tőle és a háttérstábjától tanulhatok, illetve, hogy segíthetek és hatással lehetek a fiatalok fejlődésére, mert ezt igazán testhezálló feladatnak érzem. Remélem még néhány évig ez így is lesz."

 

A menedzseri feladatok ellátása olyan dolog, amely egy napon Carrick számára is megfontolandó továbblépési lehetőség lehet, de egyelőre ez még egyáltalán nem jár a fejében.

 

"Lépésről-lépésre kell haladnod. Nem fogom elbízni magamat idejekorán."

 

"Csak azért mert játékosként egészen jó voltam, még nem hozza magával egyértelműen azt, hogy minden másban is sikeres leszek. Ezzel nagyon is tisztában vagyok. Képben vagyok a korlátaimmal és, hogy minek mikor kell eljönnie."

 

"Talán a tanulási folyamatom végén eljutok arra a pontra, amikor számomra is eljön a lehetőség a menedzseri pozícióra, amelyre a válaszom valószínűleg igen lenne, de nem akarok ennyire előrerohanni az időben."

 

"Nem szeretném, ha olyan idézeteket adnának a számba, amelyben azt mondom, hogy menedzser szeretnék lenni."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Chelsea - Manchester United

FA-kupa döntő ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!