Pereira esélyt kap Mourinhótól
Andreas Pereira elmondta, a Manchester United menedzsere, Jose Mourinho biztosította arról, hogy az új szezonban esélyt kap majd arra, hogy az első csapatban bizonyítson.
A 22 éves játékos - aki 16 évesen csatlakozott a Vörös Ördögökhöz 2012-ben - remekelt a legutóbbi két szezonban, miután az angol klub kölcsönadta őt a Granadának, majd a Valenciának.
Az utóbbi két szezon is közrejátszott abban, hogy Pereira most úgy érzi, készen áll arra, hogy Manchesterben is helyt álljon. Ott, ahol egyelőre csupán 13 meccsen szerepelt.
"Elmondtam neki [Mourinhónak], hogy úgy érzem, készen állok a versengésre" - nyilatkozta Pereira a belga Het Belang van Limburgwhen lapnak.
"Ő örömmel hallotta ezt és azt felelte, megkapom az esélyt. Most várunk és majd meglátjuk, mi lesz a felkészülési szezon során. Akkor megint együtt leszünk és remélem, hogy sikerül meggyőznöm."

"Az a nagy álmom, hogy betörjek a Manchester United első csapatába, ez is marad az álmom. Két remek, spanyolországi szezon után tudom, mindig mehetek oda. A Valencia meg akart tartani, de jelenleg Anglia a célom. A Manchester Unitednél akarok alkotni. A Valenciánál bebizonyítottam, hogy a legmagasabb szinten is tudok játszani. Remélem, hogy ezt most Manchesterben is megmutathatom."
Pereira - aki belga és brazil utánpótlás válogatott is volt - 29 alkalommal játszott a Valencia együttesében a legutóbbi szezon során, egy gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló