Pereira: Így segítettem Fred beilleszkedését

Andreas Pereira betekintést engedett abba, miként vette a szárnyai alá Fredet és segítette a klub újdonsült igazolásának beilleszkedését a Manchester Unitednél.


A Vörös Ördögök új 17-es számú játékosa júniusban az ukrán bajnok Shakhtar Donetsktől igazolt az Old Traffordra, és a nyári világbajnokság utáni szabadságát követően csatlakozott is az Amerikai Egyesült Államokban túrázó társaihoz.

 

A belgiumi születésű brazil Pereira az utolsó három felkészülési mérkőzésen már együtt játszhatott Freddel, de a pályán kívül is támogatja honfitársát a Manchesterben való beilleszkedésben.

 

"Egy országból származunk, így segítem őt" - kezdte Andreas a héten.

 

"A lehető legtöbbet megteszem azért, hogy segítsek neki és az egész családjának, akik már szintén megérkeztek. Megpróbálom elérni, hogy otthon érezze magát, ezáltal pedig egyre jobb és jobb teljesítményre lehet majd képes."

 

"Ő egy nagyon jó srác. Remekül halad a beilleszkedésében - próbál angolul beszélni, alkalmazkodni az új csapattársakhoz, úgyhogy minden jól megy."

 

 

Pereira formája a túrán sokak figyelmét felkeltette, az 15-ös számú játékos ugyanis rengeteg biztató megmozdulással vétette magát észre a Valenciánál töltött kölcsön időszakából való visszatérése után.

 

"Azt mondhatom, hogy elégedett vagyok a felkészülési szezonommal" - tette hozzá.

 

"Jó volt számomra, hogy rengeteg mérkőzésen sok játékpercet kaptam, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy megfelelő erőnléti állapotban vagyok, amely pedig maga után vonja, hogy 90 percet is képes vagyok végigjátszani."

 

A 22 éves, U20-as vb-ezüstérmes játékos a 6-os pozícióban szerepelt a felkészülés során, amely kissé más feladatkört jelent, mint amelyet betöltött 2013-as megérkezése óta a Unitednél, de a még mindig fiatal tehetség úgy érzi, minden egyes mérkőzéssel egyre jobb és jobb teljesítményre képes új szerepkörében.

 

 

"Még mindig tudok tanulni mindennap valamit, úgyhogy ez nagyon fontos számomra."

 

"Nehéz alkalmazkodni, de tanulok. Jól érzem magamat a posztomon, jó és magabiztos a játékom, úgyhogy megpróbálok minden egyes nap a lehető legtöbb dolgot elsajátítani és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani."

 

"Hatalmas fegyelmezettséget követel ez tőlem. Egyszerűen kell játszanom és tisztában kell lennem az előttem játszók képességeivel. A lehető legegyszerűbb megoldásokra kell törekednem, a legkevesebb kockázatvállalással és mindig azt kell néznem, hogy miként tudok a társaim segítségére lenni."

 

A United pénteken, az Old Traffordon játssza majd az új szezon első tétmérkőzését, amikor a Leicester City-t fogadják. Pereira hangsúlyozta, az erős kezdés és az önbizalomnövelő győzelem megszerzésének fontosságát Claude Puel alakulata ellen, amellyel megfelelően beindítanák hosszúnak ígérkező idényüket.

 

"Szerintem ez nagyon fontos."

 

"Ha erősen kezdünk, és lerakjuk a névjegyünket, akkor arra építhetünk a későbbiekben. Természetesen nehéz helyzet, ha egy csapat elveszti az első meccsét, úgyhogy mi szeretnénk győzelemmel rajtolni és mindent megtenni azért, hogy jól kezdjük a szezont."

 

"Szerintem a Leicester nagyon erős és nem szabad lebecsülnünk őket, de otthon játszunk majd, mi vagyunk a Man United és győzni akarunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!