U23: United 3-1 Aston Villa

A Manchester United idei első hazai mérkőzésén 3-1-es győzelmet aratott az Aston Villa ellen a Premier League 2 második fordulójában.


A Manchester United U23-as csapata az első fordulóban 2-2-es döntetlent játszott a Fulham vendégeként, így hazai pályán próbálta megszerezni idei első győzelmét.

 

DJ Buffonge korai gólját követően még azonnal egyenlített Kelsey Mooney, azonban a második félidőben Angel Gomes büntetőjére valamint a csereként beállt Nishan Burkart góljára már nem érkezett válasz, így Michael Carrick és Kieran McKenna előtt gyűjtötte be a három pontot Ricky Sbragia csapata.

 

 

A Vörös Ördögök jól kezdtek, Joshua Bohui dolgoztatta meg egyből Matija Sarkic kapust. A 10. percben Buffonge vesztette el a labdát, azonban egyből visszaszerezte, majd kiugratta Tahith Chongot. A holland középpályás egy remek megindulás után ugrotta ki Buffonge-t, akinek megpattanó lövése a kapu bal oldalában kötött ki.

 

Az előny rövid életű volt, ugyanis a Villa 70 másodpercen belül kiegyenlített. A korábbi Watford csatár, Tommy Mooney fia George Tanner szorításában szerezte meg szezonbeli harmadik gólját – hiába ért bele a lövésbe Matej Kovar.

 

James Bree beadását követően Mooney újra célba vette a kaput, azonban Kovar már állta a sarat, hasonlóan a kipattanót követő Harry McKirdy próbálkozáshoz. A másik kapu előtt Bohui és Chong összjátéka után ugrott ki Ethan Hamilton, de a beadás pontatlan volt így a skót játékos fölé fejelt. A félidő végét jelző sípszó előtt McKirdy sérülése, valamint kényszerű cseréje miatt állt a játék, majd a vendégek játékosa a levonulás közben sárga lapos figyelmeztetésben részesült a Ro-Shaun Williamsel szembeni fegyelmezetlen magatartásért.

 

Nyolc perccel a fordulást követően Hamilton ugratta ki a jobb szélen Chongot, aki Jacob Bedeau mellett betört a tizenhatoson belülre, a védő azonban a mezébe kapaszkodva földre rántotta. A megítélt büntetőt Gomes magabiztosan értékesítette. Mooney előtt több lehetőség is adódott, hogy újból kiegyenlítsen, de Kovar mindnél állta a sarat.

 

 

Ezt követően a United emelte a tempót, köszönhetően Gomes remeklésének. A korábbi Jimmy Murphy Az Év Fiatal Játékosa díjas középpályás előbb egy majdnem tökéletes beadást tekert a csereként beálló Burkart elé, majd a 67. percben szétforgácsolta a kapufát egy távoli lövéssel. Végül egy nagyszerű kiugratást adott Chongnak, Sarkic bátor kifutása kellett, hogy a holland játékos ne tudja gólra váltani a helyzetet. Erre a helyzetre egyből érkezett a Villa válasza, amikor Callum O’Hare villanását követően Bree késztette óriási bravúrra Kovart.

 

A pontok sorsa végképp eldőlt, amikor Lee O’Connor tört előre a védelemből, megteremtve a lehetőséget Gomesnek, hogy a jobb szélen indítsa Tannert. A szélső, ahogy a Fulham elleni első gólhoz hasonlóan tökéletesen lőtte középre a labdát, ahol Burkart ragyogóan érkezett és megszerezte első gólját az U23-as csapatban.

 

Chong közel került, hogy megszerezze a negyedik gólt, azonban Burkart lekészítését követően eleresztett életerős lökete Sarkic arcáról pattant szögletre.

 

Manchester United 3-1 Aston Villa

Premier League 2 | Leigh Sports Village | Gólszerzők: Buffonge 10, Gomes 53 (büntető), Burkart 78 | Mooney 11

 

United: Kovar; Tanner, Poole, R. Williams, O’Connor; Chong, Hamilton, Barlow (Whelan 57); Buffonge, Bohui (Burkart 65), Gomes (Sang 82)

Nem használt cserék: Fojticek, Warren


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!