Fergie: Úgy játszottunk, mint a bajnokok
Sir Alex Ferguson szerint az Upton Parkban véghezvitt fordítás alatt a csapat játéka bajnokokra jellemzõ volt.
Mark Noble két elsõ félidei büntetõjére válaszul Wayne Rooney 15 perc alatt elért mesterhármasa, valamint Chicharito csattanója a mérkõzés végén meghozta a Vörös Ördögök számára menedzserük elismerését.
"Azt hiszem, úgy játszottunk ma, mint a bajnokok" - kezdte Ferguson a Sky Sportsnak adott interjúban. "Nem búslakodtunk, nem veszett el hitünk, ezpedig nagy lökést adott nekünk. Nehéz itt játszani, fõleg mert a kiesés ellen küzdenek, de uraltuk a második félidõt és igazi bajnoki teljesítményt nyújtottunk."

"Az Arsenalnak van egy mérkõzése még, gólkülönbség is fontos lehet, de nem gondolkozom ezeken. Nekünk nyernünk kell a meccseinket, ehhez pedig ez az eredmény nagy lökést adott. Négy hazai és három idegenbeli mérkõzésünk van még, a játékosoknak a legfontosabb, hogy játszhassanak."
"Valencia nagyon jól játszott. Rendkívül magabiztos a labdával, nem tudták elvenni tõle és ha a tizenhatos szélén járt, mindig helyzetünk volt. Az elsõ félidõben volt 2-3 nagyon jó labdája, de nem tudtuk kihasználni ezt. A második félidõre beállt Chicharito, aki nagyon gyors és végig fenyegetést jelentett, ami miatt visszább kellett húzódniuk védekezéskor, ezért több terület jutott nekünk."
"Azt kell mondanom, akét gólos vezetésük a félidõben elég vicces volt annak tekintetében, hogy több helyzetünk volt és a labda is nálunk volt többet. Talán két lövésük volt összesen, aki kaput talált. Kiharcoltuk magunknak az eredményt, amit megérdemeltünk."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ