Mata blogja: Jobbulást Luke

Az új szezon alatt is minden hétfőn új blogbejegyzéssel jelentkezik Mata, melyben a héten történtekről ír. Posztjában ezúttal a válogatott szünettel és csapattársa sérülésével foglalkozott.


Üdv mindenkinek,

 

Miután a családom és a barátaim meglátogatásával újra eltölthettem egy kis időt Asztúriában, jó érzésekkel kezdhetem meg ezt a hetet. Mint tudjátok, volt néhány, a megszokottól eltérő napunk, mivel nem volt klubszinten meccsünk, úgyhogy a hét közben a lehető legtöbbet kihoztunk a kemény edzésekből, míg a hétvége a pihenésé volt. Úgy döntöttem, hogy ezt az időt otthon töltöm, hogy megfelelően feltöltődve várhassam az előttünk álló mérkőzéseket. Nagyszerű napok állnak mögöttem, remek volt az idő, Asztúriában ráadásul regionális ünnep is volt, úgyhogy tökéletesen időzítettem a hazalátogatásomat. Most azonban ezt a bejegyzést már Manchesterből írom nektek, ahol készen állok, hogy újra edzésbe álljunk és már a következő, Watford elleni Premier League mérkőzésünkre gondolok.

 

 

Közületek biztos sokan követtétek a válogatott mérkőzéseket, különösen az UEFA Nemzetek Ligája elindulását. Kétségkívül az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás az Anglia - Spanyolország meccs volt, amely 2-1-es győzelemmel végződött a javunkra. Nagyszerű eredmény volt ez számunkra, bár Anglia egészen a legvégéig harcolt azért, hogy legalább egy pontot szerezni tudjanak. A meccs legrosszabb híre Luke Shaw ütközése volt, amely után el kellett hagynia a pályát is. Mint mindannyian tudjátok, az utóbbi hetekben remek formának örvendett, úgyhogy remélem, hogy nincsen komolyabb baja és amint lehet, újra egészségesen köztünk lehet majd. Nagy ölelést küldök és minden jót kívánok neked Luke.

 

A bajnokság folytatása előtt még van hátra egy válogatott meccs, de én személy szerint már arra készülök, hogy a lehető legjobb állapotba kerülve várhassam a Premier League, a Bajnokok Ligája és a Ligakupa folytatását, ugyanis az előttünk álló sűrű hónapok során mindhárom sorozatban érdekeltek leszünk.

 

Remélem szép hetetek lesz.

 

Juan


JuanMata8.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



TV műsor

Watford - Manchester United

Premier League 5. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások