De Gea: Szeretnek ennél a klubnál
A Manchester United kapusa, David de Gea annak kapcsán, hogy továbbra is hosszútávú szerződésmódosításáról szólnak a hírek, elmondta, "nagyon boldog" a klubnál.
A spanyol válogatott játékos szerződése utolsó évébe lépett az Old Traffordon - bár a klub opcióval rendelkezik, hogy egy évvel meghosszabbítsa azt.
A Unitednél azonban abban reménykednek, hogy sikerül hosszútávon magukhoz láncolni a házon belül már négyszer is az Év Játékosa-díjat bezsebelt portást, aki a szerdai, Young Boys elleni Bajnokok Ligája meccs előtt tartott sajtótájékoztatón eléggé biztató jeleket adott erre.
Amikor arról kérdezték, hogy alá fogja-e írni szerződéshosszabbítását a klubbal, De Gea így felelt:
"Úgy érzem, hogy nagyon szeretnek ennél a klubnál. A szurkolók és minden olyan ember részéről is ezt érzem, akikről ez a klub szól."
"Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a klubban szerepelhetek, amely a világ egyik legjobbja. Úgyhogy számomra nagyon jó dolog, hogy ebben a csapatban szerepelhetek és védhetek."
De Gea tőle megszokott módon az utóbbi hetekben régi önmagát idézve védett, Spanyolországban azonban komoly kritikák kereszttüzébe került, miután a válogatott csalódást keltően szerepelt a nyári világbajnokságon.
A 27 éves kapuvédő ettől függetlenül elmondta, őt nem vetették vissza ezek.

"Általában nem igazán figyelek arra, hogy mit beszélnek rólam az emberek."
"A feladatomra koncentrálok és megpróbálok a csapatom segítségére lenni - minden egyes edzésen fejlődni akarok és olyan jó akarok lenni, amilyen csak tudok, úgyhogy nem figyelek ezekre a hangokra."
De Gea számára a következő kihívást a Stade de Suisse stadion talaja jelenti majd, szerdán este ugyanis műfüvön fogadja majd a Vörös Ördögöket a házigazda Young Boys.
"Nem vagyunk hozzászokva a műfüves borítású pályához, úgyhogy más, valószínűleg nehezebb lesz számunkra a mérkőzés."
"De ma (kedden) az edzésen majd kitapasztaljuk miként működik itt a labda és miként kell futballoznunk."
"Tisztában vagyunk vele, hogy kemény mérkőzés vár ránk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
David De Gea
Bajnokok Ligája
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló