Beharangozó: Manchester United - Wolverhampton Wanderers
Nem sok pihenő jut a Vörös Ördögöknek, hisz a szerdai BL-meccs után már szombat délután pályára kell lépniük Pogbáéknak. Az ellenfél az újonc Wolverhampton lesz, mely a nyáron igen jól erősített és jelenleg épp holnapi vendéglátója mögött áll a tabellán.
Jose Mourinho több helyen is változtatni fog a hétközi kezdőcsapatához képest. Elárulta, Dalot semmiképp nem játszik holnap.
Mindenképp kellene a győzelem a Mourinho-csapatnak, mert nem szabad nagyon beragadni a rajtnál. Már így is van két vereség, szóval a három pont elfogadható csak.
Akik hiányozhatnak:
United: Matic(eltiltás), Rashford(eltiltás), Herrera(boka), Rojo(láb), Jones(comb)
Wolves: Cavaleiro(hát - talán bevethető)
Érdekességek:
Legutóbbi öt hazai bajnokija közül kettőt elbukott a United. Ugyanannyit, mint előtte 43 meccs során.
A Wolves nem tudott nyerni az Old Traffordon legutóbbi nyolc meccsén, melyet bajnokságban vagy kupában játszott.
A vendégeknek eddig 78 lövésük volt, csak a City, a Chelsea és a Liverpool lőtt többször náluk.
Nem nyerni járnak az újoncok az OT-ra, ugyanis legutóbbi 49 mérkőzés - melyeket a frissen feljutott csapatok ellen vívott a United - csak egyetlen vendégsikert hozott, miközben a manchesteriek 42-t nyertek meg.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 98 mérkőzés, 48 United siker, 16 döntetlen, 34 Wolves győzelem, 173-143-as gólarány a Vörös Ördögök javára.
Premier League-mérleg: 8 meccs, 6 manchesteri győzelem, 2 Wolves siker, 17-5-ös gólarány a United javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
1983-83 United-Wolves 3-0
2003-04 United-Wolves 1-0
2009-10 United-Wolves 3-0
2010-11 United-Wolves 2-1
2011-12 United-Wolves 4-1
A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:
United: GY V V GY GY
Wolves: D V D GY GY
A két csapat legeredményesebb játékosai:
United: Lukaku 4 gól(4 PL), Pogba 4 gól(2 PL)
Wolves: Jimenez 2 gól(2 PL)
Premier League, 6.forduló
Manchester United(8.) - Wolverhampton Wanderers(9.)
Old Trafford, 2018.09.22. 16:00
Játékvezető: Kevin Friend
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: De Gea - Valencia, Bailly, Smalling, Shaw - Fred, Pogba, Fellaini - Lingard, Lukaku, Sanchez
Wolves: Patricio - Bennett, Coady, Boly - Doherty, Moutinho, Neves, Jonny - Costa, Jimenez, Jota
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a Spíler1 TV-n és a FanaticsTV-n ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Wolves
Premier League 6. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |