Shaw szerint a csapat nem volt önmaga

Luke Shaw az MUTV-nek mondta el mennyire várja ő is és társai is a West Ham elleni meccset, mondván, szombaton az eddiginél is nagyobb győzni akarással vetik majd bele magukat a londoniak elleni bajnokiba.


Jose Mourinho legénységének egészen mutatós a vendéglátók elleni statisztikája a szombati mérkőzést megelőzően, ráadásul eddigi két szereplésük alkalmával veretlenek tudtak maradni ellenük idegenben, új otthonukban, a London Stadionban.

 

Azok után, hogy az utolsó bajnokin, még a múlt hét folyamán nem a várt eredményt érte el a csapat a Wolverhampton Wanderers ellen, Shaw türelmetlenül várja, hogy bizonyítsanak társaival a várhatóan ezúttal is parádés támogatást nyújtó vendégszurkolók előtt.

 

„Úgy érzem, hogy a csapat az elmúlt időszakban jó focit játszott. Csalódást keltő volt viszont a Wolves elleni meccs” – mondta a United védője még a hétközi, Derby County elleni Ligakupa-meccs előtt.

 

Shaw azon játékosok közé tartozik, akikre idén nem lehet panasz

 

„Nem voltunk magunk egyszerűen. Meg kellene nyernünk az ehhez hasonló meccseket, különösen otthon, a hazai szurkolóink előtt. Mind nagyon csalódottak voltunk, úgyhogy egyszerűen össze kell magunkat szednünk és menni tovább.”

 

„Volt pár helyzetünk, amiket, ha az ember nem használ ki, megbüntetik. Szerencsére nem kaptunk ki és így is szereztünk egy pontot, de ez még mindig nem elég.”

 

„Nagyon el voltunk keseredve csapatként, de továbbléptünk és a soron következő meccseinkre kell koncentrálnunk.”

 

Shaw egészen jó rajtot vett az idei szezonban, a hétközi, Derby elleni kupameccsen viszont pihentette őt Mourinho. A védő pályafutása első gólját szerezte United mezben még a bajnoki nyitányon, a Leicester ellen, és mindössze egy bajnokit hagyott ki eddig a folyó idényben a válogatottnál összeszedett egy kisebb sérülés miatt.

 

Az említett remek teljesítménynek volt köszönhető, hogy a 23 éves játékos mind a hónap játékosa, mind a hónap legszebb gólja címet is megkapta augusztus hónapra, és a továbbiakat is remek formában várja.

 

„Nagyon jó passzban vagyok” – mondta. „Erősnek érzem magam, fittnek és úgy érzem, ismét élvezem a játékomat, ami a legfontosabb számomra – hogy újra ott lehetek a pályán és élvezhetem azt.”


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

West Ham United - Manchester United

Premier League 7. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!