Interjú a Manchesterben élő magyar fanatikussal

Hosszú szünet után ismét felkerestük Rizó Attilát, az évek óta Manchesterben élő, egyik legnagyobb magyar Manchester United fanatikust. Attilának olyan kérdéseket intéztünk, amelyekből kicsit beleleshetünk a kinti körülményekbe, hiszen testközelből éli meg az utóbbi időben kialakult keserves közhangulatot.


Rég beszéltünk. Hogy telt az elmúlt egy éved Manchesterben?

Gyorsan repülnek itt az évek a gyenge, sokszor már nézhetetlen játék ellenére is. Minden rendben nálam.

 

Hosszú volt a nyár klubfoci nélkül. Milyen volt a közhangulat a VB alatt?

Ahogy meneteltek az angolok a VB-n, úgy lett egyre nagyobb a hangulat. De ezzel együtt is mindig nagyon hosszúak a nyarak United meccsek nélkül.

 

A West Ham volt az első idegenbeli bajnoki, amire sikerült kijutnod. Sokat vártál rá?

Így van, a WHU volt az első idegenbeli meccsem Angliában. 4 éve vártam erre és sajnos azt kaptam, amire az elmúlt hetek alapján számítani lehetett. Az idegenbeli meccsekre mindig sorsolással kapnak a szurkolók jegyet, szóval teljesen a szerencsén múlik. Most, hogy negyedik éve vagyok bérletes, végre már tudok jelentkezni én is. A West Ham ellen is csak úgy kaptam, hogy felszabadult pár jegy. A Brighton elleni kivételével az összesre jelentkeztem eddig; remélhetőleg a későbbiekben több szerencsém lesz és jobb meccsre is megyek.

 

Sajnos még a legpesszimistábbak se gondoltak ilyen gyenge kezdésre…

Ez valami borzasztó szezonkezdet, igen. Egyszerűen nem tudom, hogy mi kell még történjen ahhoz, hogy megváljon a vezetőség Mourinhótól. A világ egyik legsikeresebb menedzsere, de már kiégett, előfordul - de akkor akkor lépjünk tovább.

 

 

 

Mi a szurkolók általános véleménye a csapat helyzetéről a tapasztalataid szerint?

A szurkolók többsége még kitart Mourinho mellett, de meccsről meccsre egyre nő a 'Mourinho out' tábor, ami teljesen érthető. A játék olyan lassú és kilátástalan, hogy már a szurkolás sem megy úgy. Kitartanak a szurkolók a csapat mellett, de egyre jobban érezni a lelátókon a frusztráltságot és pesszimizmust.

 

A szezon elején még a drukkerek zöme kiállt Mourinho mellett. Érezhető változás ehhez képest a Derby és West Ham meccsek után?

A szezonkezdéskor még én is kiálltam mellette, de ez az elmúlt pár meccs... Botrány! Rendben, nyert nekünk egy Ligakupát és egy Európa Ligát, amit neki köszönhetünk, és többek közt egyes szurkolók már csak emiatt is kiállnak mellette addig a pillanatig, amíg le nem váltják. Kíváncsian várom a Valencia elleni BL meccset és a hangulatot.

 

Mi a te személyes vélekedésed összefoglalva a Mourinho kinevezése előtti, az azóta eltelt időszakot és az előttünk álló hónapokat tekintve?

Én már a kinevezése előtt is elleneztem az egészet. Hamar elfogadtam a dolgot, mert elvből csak nem fogom utálni a saját menedzserünket. Úgy gondoltam, hogy ha nem fogja produkálni magát az interjúk alkalmával, támadó focit játszik és használja az akadémiai játékosokat, akkor rendben, maradjon, ameddig akar. Sajnos - ahogy az várható volt - támadó foci helyett lassú és unalmas védekező focit kaptunk. Még csak szeptember vége van, de a bajnoki cím elúszott. Ne várjuk meg, hogy a top 4 is esélytelen legyen! Meg kell szabadulni a portugáltól, minél hamarabb.

 

Reálisan nézve mi a legrosszabb és legjobb forgatókönyv szerinted, ami előfordulhat velünk jövő nyárig?

A legrosszabb forgatókönyv, hogy marad szezon végéig Mourinho, januárban megválik Pogbától és lemaradunk az európai kupaszereplésről. De ez tényleg a lehető legrosszabb. Legjobb esetben jön hamarosan egy új menedzser és egy BL indulást érő hellyel megmenti a szezont.

 

Sokan Zidane nevét harsogják, ami nem csoda, hiszen jelenleg nem áll szerződésben senkivel és a Realnál instant sikernek számított edzői karrierje elején. Mit gondolsz az ő esetleges kinevezéséről, és ha nem őt, akkor kit látnál legszívesebben a United kispadján Mourinho menesztése/felmondása esetén?

Zidane-nak örülnék, de őszintén szólva mindenkinek, aki támadó focit szeretne és merne is játszatni. Ha nem Zidane, akkor nyáron Allegrit jó lenne valahogy elcsábítani a Juventustól. Az olasz menedzsereknek valahogy nagyon megy a Premier League-ben, de rá nem látok sok esélyt. Csodát pedig egy új menedzser sem fog tenni, amíg Woodwardékat csak a bevétel érdekli, de a foci nem.

 

Attila által készített videók:

 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!